Milliárdos osztalék kivételéről döntött a 24.hu hűtlen kezeléssel vádolt tulajdonosa
Varga ellen egyébként jelenleg is bűncselekmény gyanúja miatt zajlik eljárás.
Varga ellen egyébként jelenleg is bűncselekmény gyanúja miatt zajlik eljárás.
Különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt.
A nyomozók bizonyítékokat foglaltak le.
Varga a 49,5 milliárd forint értékű becsült vagyonával Magyarország 41. leggazdagabb embere.
Varga Zoltán médiabirodalmának az ékköve ki is használja a jólértesültségét, aminek hála vezetői a legbefolyásosabb médiaszereplők közé tartoznak.
A 24.hu tulajdonosán kívül az ügynek van még egy érintettje.
Befolyásos milliárdosok álltak Karácsony Gergely mellé az előválasztási kampányban.
A Covid-járvány ellenére látszólag kiváló évet tudhat maga mögött a baloldali médiumokat és tematikus lapokat működtető Centrál Médiacsoport.
Miközben azt hallani, hogy „megszűnt az ellenzéki sajtó”, az egyik ellenzéki médiamágnás vagyona az elmúlt tíz évben tízmilliárdokkal nőtt.
Varga és társai csökkenő bevételek mellett fizethettek ki maguknak a korábbinál jóval nagyobb osztalékot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy friss felmérés a jobboldali és a baloldali emberek boldogságérzetét vizsgálta. A kutatás egyértelmű eredményeket hozott.
Nem becsülték meg a Konferencialiga-nyolcaddöntős csapat megmentőjét.
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
Súlyos vádak és titkos vallomások rázták meg Nagy-Britanniát: a manstoni migránstábor dolgozói szerint a központ már alig bírja a nyomást, miközben naponta özönlenek az illegális bevándorlók.
„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul” – szól a híres idézet Victor Hugótól, s valóban nem véletlen, hogy a zene évezredek óta megkerülhetetlen a számunkra, mint ahogy az sem, hogy éppen a mai napra esik zene ünnepének világnapja.
A családnak nagy felelőssége van abban, hogy hagyják-e idős hozzátartozójukat volán mögé ülni.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Súlyos vádak és titkos vallomások rázták meg Nagy-Britanniát: a manstoni migránstábor dolgozói szerint a központ már alig bírja a nyomást, miközben naponta özönlenek az illegális bevándorlók.
„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul” – szól a híres idézet Victor Hugótól, s valóban nem véletlen, hogy a zene évezredek óta megkerülhetetlen a számunkra, mint ahogy az sem, hogy éppen a mai napra esik zene ünnepének világnapja.
A családnak nagy felelőssége van abban, hogy hagyják-e idős hozzátartozójukat volán mögé ülni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.