Hatékonyság szerint nem lehet rangsorolni a vakcinákat
Egyik vakcina esetében sincs több mellékhatás, mint a korábban megismert oltásoknál – nyilatkozta Szlávik János.
Egyik vakcina esetében sincs több mellékhatás, mint a korábban megismert oltásoknál – nyilatkozta Szlávik János.

Az EXO-CD24 nevű izraeli gyógyszer három-öt nap alatt meggyógyított egy tel-avivi kórházban harmincból 29 koronavírusos beteget.

Nagy értékű FFP maszkadományt kapnak erdélyi és kárpátaljai magyar iskolák. Erdélyben az adományosztást rászorultsági alapon fogja megszervezni a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

8700 halálesetről volt szó, amiért sokan Cuomo vakmerőségét hibáztatták.

Az egyre nagyobb arányú átoltottság miatt jelentős javulást várnak az egészségügyi szakemberek.
A londoni operaház programja zenei és orvostudományi szaktudást elegyít, hogy segítse a gyógyulást.

A baloldal nem a vírus, hanem a kormány ellen küzd a KDNP-s képviselő szerint.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek.

A különböző vakcinák engedélyezése az Európai Gyógyszerügynökségen keresztül történik.

A portugál kormány szerint a drámai járványügyi adatok annak is betudhatók, hogy a spanyol–portugál határokon eddig szabad volt az átjárás.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza más szakértői, politikusai ezeket az adóemelési terveket már elmondták.

Magyar Péterék legkeményebb megszorításai mind megtalálhatók valamilyen brüsszeli bizottsági dokumentumban.

A DPK háborúellenes gyűlésén visszatér a televíziós.

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor sajtótájékoztatóját!

Az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások folytatódnak.

Ukrajna készen áll – Kijev szerint.

Közös flotta jön létre Moszkva ellen.

A magyar balhátvéd csereként állt be a Sunderland ellen szerda este.

A csökkenő új autóeladások miatt növekedne a hazai utakon futó gépkocsik átlagéletkora is.

A támogatások csaknem háromnegyedét már kifizették a Napenergia plusz programban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.