Lopott gyógyszerrel üzletelt egy rezidens
A gyanúsítottak mindent beismertek, így a bíróság szerint nem kell tartani a szökésüktől, bűnismétléstől.
A gyanúsítottak mindent beismertek, így a bíróság szerint nem kell tartani a szökésüktől, bűnismétléstől.

Közel félmillióan vették már fel a koronavírus elleni oltást, s lassan kétszázezer a második körben oltakozók száma.

Minél kevesebb embert betegít meg a vírus, és minél kisebb mértékben szaporodik a fertőzöttekben, annál kisebb a további mutációk megjelenésének a veszélye.

A kedden érkezett Sinopharm vakcinával együtt immár ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon a koronavírus elleni védekezésre.

Egyre több jel utal arra, hogy elérhető közelségbe került a nagy paradigma-váltás az autóiparban.

Két embert vett őrizetbe a nyomozó hatóság, de több gyanúsítottja is van a gyógyszersikkasztásnak.

„Dereng, hajnalodik Zamárdi mögött az ég. Kihunynak a lámpák, feljön a nap. Minden nap új lehetőség.”

Nem tudnak misét tartani, ráadásul az eleinte támogató plébános is besokallt a tömegtől.

Milyen szerkezeti előnnyel rendelkeznek a V4-ek az EU egészéhez képest?

Miért indít a főváros imázscége olyan témában kampányt, amelyben az országos állami szervezetek illetékesek?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza más szakértői, politikusai ezeket az adóemelési terveket már elmondták.

Magyar Péterék legkeményebb megszorításai mind megtalálhatók valamilyen brüsszeli bizottsági dokumentumban.

A DPK háborúellenes gyűlésén visszatér a televíziós.

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor sajtótájékoztatóját!

Az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások folytatódnak.

Ukrajna készen áll – Kijev szerint.

Közös flotta jön létre Moszkva ellen.

A magyar balhátvéd csereként állt be a Sunderland ellen szerda este.

A csökkenő új autóeladások miatt növekedne a hazai utakon futó gépkocsik átlagéletkora is.

A támogatások csaknem háromnegyedét már kifizették a Napenergia plusz programban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.