
- Magyar Nemzet
- csehország
csehország

Csehországban magasabb volt a részvétel, mint 2014-ben
Csehországban becslések szerint magasabb, 25 százalék körüli volt a részvétel az idei EP-választáson, mint 2014-ben, amikor az arra jogosultak 18,2 százaléka járult az urnákhoz.
Lettországban, Máltán és Szlovákiában megkezdődik, Csehországban lezárul a szavazás
Szlovákiából 13, Lettországból nyolc, Máltáról hat képviselő jut majd be az újabb ciklus elején az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt ismét 751 tagú testületbe.
Csehországban is megkezdődött az EP-választás
A csehországi voksolások hagyományosan kétnaposak. A választási helyiségek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva.
Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban
A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.
Nem törlik a Benes-dekrétumokat a cseh jogrendből
Nem fogja érinteni a második világháború után kiadott Benes-dekrétumokat a cseh belügyminisztérium arról szóló döntése, hogy törölni fogják a jogrendből azokat a jogszabályokat, amelyek már nem érvényesek.
Hazánk nemet mond a kvótára
Őszre várható ítélet abban a perben, amelyet a brüsszeli Európai Bizottság indított Magyarország ellen, mivel a magyar kormány nem hajtotta végre a migránsok betelepítésére vonatkozó határozatot.

Igazságügyi minisztérium: Elfogadhatatlan és megalapozatlan az Európai Bizottság keresete
A szaktárca főosztályvezetője elmondta: a kvóták ügyében önkényesen, politikai megfontolások alapján, jogsértő módon kezdeményeztek eljárást az érintettek ellen.
Orbán Viktor: Magyarország és Csehország kapcsolataiban nincsenek problémás ügyek
A magyar kormányfő és Milos Zeman cseh elnök tárgyalásain mindkét politikus kiemelte a visegrádi országok összetartásának és egységének fontosságát.

A paksi bővítés lehet a magyar-cseh gazdasági együttműködés újabb nagy lehetősége
Az atomerőműveknek köszönhetően olcsón és alacsony széndioxid-kibocsátás mellett termelünk villamos energiát hazánkban – emlékeztetett Süli János miniszter.
Fontos híreink
Weber háborúról álmodik, Orbán Viktor a békéről – teltház lesz Szombathelyen

Ukrán drónok miatt fújtak riadót

Marad az átlagosnál enyhébb idő szombaton is

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Súlyosan károsítja a vesét ez a mindennapos szokás
Fehérjekiegészítők fogyasztására abban az esetben lehet szükség, ha élelmiszerekkel nem megoldható az ajánlott mennyiség bevitele.

Szervezetten szállítják az aktivistákat vidékre a tiszások
Egyre nehezebben bírja a kampányt Magyar Péter csapata.

Amerikai kiképzés, valós vészhelyzet – Az Egyesült Államokban bizonyított a magyar helikopterpilóta
Donáth Ádám hadnagy az első között vehetett részt az Egyesült Államokban helikopterpilóta-képzésen.

A kopogtatáshoz sincs elég embere a Tiszának vidéken
Vidéken súlyos aktivistahiánnyal küzd Magyar Péter pártja.
Külföldi híreink

Az Egyesült Államok kész tárgyalni új nukleáris fegyverzet-korlátozási megállapodásról
Február 5.én lejárt az „Új START” szerződés hatálya, amivel érvényét veszítette az Egyesült Államok és Oroszország közötti korábbi megállapodás.

Kinevetik, de legbelül rettegnek: a kötelező katonai szolgálat ellen lázad a német fiatalság + videók
Egy megalázó vizsgálat gyakorlata is visszatér.

További biztonsági szigorításokat vezetnek be Olaszországban a migránsok miatt
A statisztikák szerint a kitoloncolásra váró migránsoknak fenntartott zárt táborokból szabadulók 80 százaléka folytatja a bűnözést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Beszólt a kihagyott Liu-fivér, miközben Liu Shaoang Kínával bevonult az olimpiára
A magyar színekben olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor láthatóan nem örül annak, hogy otthon hagyták.

Ő lesz Johnny Depp utódja A Karib-tenger kalózaiban
Egy hollywoodi bennfentes rántotta le a leplet.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak
Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
