Visegrádi sorminta: két sima, két fordított

A visegrádi országok választási eredményeit az aktuális belpolitikai események mellett nagyban befolyásolták a bevándorlással összefüggő kérdések, valamint az EU folyamatosan érezhető kelet—nyugati megosztottsága. Az eredményekből az tűnik ki, hogy a négy országban a polgárok alapvetően megfelelőnek tekintik a követett irányt, és közelebb vannak a pártok is a lakossághoz, mint a nyugati államokban.

Négy különböző európai frakció, szakadékokat átívelő nemzeti érdekek Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A visegrádi csoport még véletlenül se tekinthető homogén közösségnek, bizonyos esetekben kifejezetten ellenérdekeltek az országok, politikai szempontból pedig meglepően színes a négyek palettája, hiszen négy különböző európai frakciót erősítettek az elmúlt ötéves ciklusban.

A Fidesz az Európai Néppártot, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) az Európai Konzervatívokat, a szlovák Smer a szocialistákat, a cseh ANO 2011 pedig a liberális frakciót. Ennek ellenére a négy kormány között szívélyes a viszony, amely átível az európai pártfrakciók közötti szakadékokon, elsősorban azért, mert mind a négy kormány határozottan szem előtt tartja nemzeti érdekeit.

A sormintában a lengyel és a magyar szem a sima, hiszen a részvételi arány a két országban szinte azonos volt (43,37 százalék hazánkban, 42,96 Lengyelországban), s mindkét országban a kormánypárt stabil előnnyel győzött, miközben a nyugati sajtó épp ezt a két pártot szokta rendszeresen ostorozni.

A PiS a Fidesznél kevésbé sikeres az EP-választások történetében, s más a helyzete is, hiszen fél év múlva Lengyelország választásokat tart, amely előtt kiváló felmérő volt a mostani európai voksolás. A végeredmény több mint kielégítő a PiS számára. A megszerzett 45,56 százalékos eredmény tavasz végén azt mutatja, elegendő lehet az előny az otthoni megméretésre, még ha a második helyen végzett, hozzá képest liberális, de az Európai Néppárt soraiba tartozó Polgári Platform 38,3 százaléka is nagy erőt jelent.

A lengyel pártok jövője egyelőre kérdéses, főként a PiS keresheti a helyét, minthogy a Konzervatívok frakciója minden bizonnyal hatalmas átalakuláson megy majd keresztül, lévén annak alapját a lengyel kormánypárt és a brit toryk együttműködésre adta. A brexit közeledtével azonban a végzetesen legyengült brit konzervatívok partnersége vir­tuá­lissá vált, így a PiS is új szövetségeseket fog keresni.

Négy különböző európai frakció, szakadékokat átívelő nemzeti érdekek
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Csehország és Szlovákia a sorminta két fordított szeme, ahol – nyilván közös történelmük okán is – örökölték a sokosztatú parlamentet, valamint a hagyományosan lanyha szavazási kedvet is. A két állam közül Szlovákia nemcsak a visegrádi országokat, de az egész EU-t tekintve is sereghajtó, 2014-ben a szavazók 13,05 százaléka járult az urnákhoz, Csehország ugyanakkor az erre jogosultak 18,2 százalékát tudta szavazásra csábítani.

Idén kicsit javult a helyzet, ahogy az egész EU-ban, fontosabbnak tűnt mindenki számára a voksolás, így Szlovákiában 22,74, Csehországban pedig 28,72 volt a részvételi arány. Szlovákiában amolyan liberális fordulat készül, a győzelmet két parlamenten kívüli párt szövetsége szerezte meg, a négy mandátumot jelentő húszszázalékos szavazatarány a Progresszív Szlovákia–Együtt-koalíciónak azt követően sikerült, hogy az általuk indított Zuzana Caputova lett az ország elnöke. Összesen hat párt jutott be, ám néhány száz szavazat ebben megakadályozta a Magyar Közösség Pártját. Menyhárt József pártjának 4,96 százalékos eredménye volt, amely annak a fényében érdekes, hogy a Bugár Béla vezette Híd – Most szlovák–magyar közös párt 2,6 százalékot szerzett.

Csehországból hét párt osztozik az EP-mandátumokon, a hivatalosan liberális ANO 2011 vezetője, Andrej Babis kijelentette győzelmi beszédében: „Át kell alakítani az Európai Uniót, mégpedig úgy, hogy az a jövőben az erős tagállamok szervezetévé váljon. Az Európai Bizottságot politikamentes, szolgáltató szervvé kell változtatni” – jelentette ki az MTI szerint. A legfőbb ellenzéki erő, a Polgári Demokratikus Párt legfőbb célja decentralizálni az Európai Uniót és visszaadni a döntés jogát az egyes tagállamoknak, míg a Tomio Okamura vezette Szabadság és Közvetlen Demokráciának az az álláspontja, az Európai Uniónak a mai formájában meg kell szűnnie, és vissza kell térni a szuverén és szabad államok szövetségének modelljéhez.