Újabb program segíti a magyarok munkába állását
A program célcsoportját a 15–64 év közötti személyek képezik.
A program célcsoportját a 15–64 év közötti személyek képezik.
A kormány nemrégiben történelmi megállapodást írt alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviselettel.
Az álláskeresők száma nemcsak éves alapon, hanem a megelőző hónaphoz viszonyítva is mérséklődött novemberben.
Reális, hogy 2028-ra négyszázezer forint körüli minimálbér legyen Magyarországon.
Czomba Sándor: tizenegy hónapja töretlenül nő a fizetések vásárlóereje.
Az EU minimálbér-irányelv átültetésével kapcsolatos tárgyalások is folyamatban vannak.
Czomba Sándor: Már közel kilencezren helyezkedtek el az aktivitást növelő munkaerőpiaci programokkal.
Idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.
A szigorított feltételek lehetővé teszik, hogy a hazai dolgozók érdekei érvényesülhessenek.
Mától lehet jelentkezni a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató hazai forrásból megvalósuló pályázatra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.