Megjelent a vírus Dániában és Észtországban is
Dánia és Észtország csütörtökön bejelentette, hogy ott is megjelent az első új koronavírusos eset.
Dánia és Észtország csütörtökön bejelentette, hogy ott is megjelent az első új koronavírusos eset.
Dániában működik egy támogatási forma: az ottani hajléktalanellátásban ahhoz, hogy valaki igénybe tudjon venni egy segítő szolgáltatást, tallérokat kell gyűjtenie, amelyeket aztán beválthat például élelmiszerre.
Az észak-európai országban nem lehet gazdasági migrációról beszélni, ma már oda csak a menekültek érkezhetnek szabadon – mondta a Migrációkutató Intézet kutatója.
Ha Izland ellen (tv: 18.15, Sport 1) megőrzi veretlenségét a magyar válogatott, akkor középdöntős. És akkor még mindig ott vannak az oroszok.
Szinte végig vezetett a magyar férfikézilabda válogatott Dánia ellen, a végén mégis harcolnia kellett az egyenlítésért (24-24) a második Eb-csoportmeccsén.
Ez több volt, mint helytállás. Az első félidőben négy, a másodikban három góllal is vezetett a magyar férfi-kézilabdaválogatott a világbajnoki címvédő Dánia ellen, végül 24-24 lett a végeredmény.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője hangsúlyozta: ki kell mondani, hogy Svédországban az illegális bevándorlók beengedése katasztrófához vezetett, a beilleszkedésük pedig teljes kudarcot vallott.
Jobban nem is kezdődhetett volna a férfi kézilabda Eb a magyar válogatott számára. Az oroszok elleni siker után a mieink hétfő este az Izland elleni vereséggel rajtoló Dánia ellen lépnek pályára.
A férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya szerint, ha a hétfői mérkőzésen végig ott tudunk lihegni a világbajnoki címvédő nyakán, akkor lehet esélyünk.
Dánia áramfelhasználásának közel a felét a szélenergia fedezte tavaly, ami rekordnak számít, és újabb lépés afelé, hogy az ország megvalósítsa nagyratörő klímacélját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kislány központi idegrendszere annyira károsodott, hogy soha nem lesz képes önmaga ellátására.
Kész csoda, hogy nem történt tragédia.
A tiszás Bódis Krisztáék brüsszeli hatáskörbe helyeznék az iskolákban zajló szexuális nevelést.
A békemenetet a háborút ellenzők szervezik, Magyar Péter pedig a háborúért menetel majd.
Ez a feltétele az ukrán elnök érkezésének.
Elegük van az ukránoknak Zelenszkij embereiből.
Sulyok Tamás kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Bulgáriában.
Áremelkedésre számítanak, de a világpiac éppen az ellenkező irányba tart.
A zeneszerző 71 éves volt.
Ez a 17. alkalom lenne az orosz invázió kezdete óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.