Dárdai és Gera egymás ellen játszhat a hét végén
A Bayern úgy lett bajnok, hogy hátránya már kilenc pont is volt a Dortmunddal szemben, a 14. forduló óta veretlen bajorok azonban innen tudtak előzni, ami rekord a Bundesligában.
Ante Covic utánpótlásedző lett Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.
A jövőjével kapcsolatban Bernd Storck türelmet kért, egy hónap múlva tud konkrétumokkal szolgálni. A berlini visszatérés mindenesetre kizárható.
Ante Covic utánpótlásedző lehet Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.
A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál azt mondta, elfáradt és pihenni szeretne, ezért most egy kis szünetet tart.
A zsinórban elvesztett öt mérkőzés ellenére sem menesztik Dárdai Pált a Bundesligában jelenleg tizenegyedik Herthától, ám a klub vezetői a nyáron nem is hosszabbítják meg további egy évre a szerződését. A korábbi szövetségi kapitány három előtte álló lehe
A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt.
A 30. percig tartott ki a Hertha szerencséje – addig is szerezhetett volna legalább négy gólt a Hoffenheim –, akkor Amiri 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.
Dárdai Pál vezetőedző a Hertha BSC labdarúgócsapatának hullámvölgye ellenére azt mondja, nyugodt és harcosnak érzi magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar kisebbséget hosszú ideje könyörtelenül elnyomják.
A kapcsolódó úthálózatot is építik.
A külgazdasági- és külügyminiszter reagált a Nemzetközi Büntetőbíróság Magyarországot ért támadására.
Israel has approved to airdrop aid deliveries.
Az argentin klasszis nem érti, hogy az MLS miért tiltotta el őt, a szövetség nem akart kivételezni vele.
A gazdák a vészharangot kongatják.
Elgondolkodtató időszaki kiállítás nyílt a RepTárban.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Israel has approved to airdrop aid deliveries.
Az argentin klasszis nem érti, hogy az MLS miért tiltotta el őt, a szövetség nem akart kivételezni vele.
A gazdák a vészharangot kongatják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.