Gyurcsányék más pártok tagjait is elszipkáznák
Kilépett a DK-ból annak egykori alelnöke, Nagy Huszein-Tibor személyi kultuszt emleget.
Kilépett a DK-ból annak egykori alelnöke, Nagy Huszein-Tibor személyi kultuszt emleget.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint csak az ő pártja tudja hatékony erővé szervezni az ellenzéket, más erre képtelen.

A Gyurcsány-párt politikusának Koncz Zsófia államtitkár elmondta, hogy az ország már megtapasztalta, milyen az, amikor a baloldal válság idején kormányoz.

A DK-s Barkóczi Balázs még 2006-ban két társával együtt baseballütőkkel fenyegetett meg egy nőt.

Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy az ellenzék háromezermilliárd forint pluszadót akart kivetni a magyar emberekre.

Gyurcsány Ferenc felesége egy új, a globalista érdekeknek tetsző költségvetést sürget.

Több vidéken bejegyzett, felszámolás alatt álló társasággal is szerződött a baloldali párt.

A baloldal azért távolíttatná el a konzultációs plakátokat, mert azok felhívják a figyelmet az uniós szankciókra a Fidesz szerint.

Dömötör Csaba államtitkár a parlamentben reagált a DK vezérének az október 23-i beszédére.

Nagy István: A polgármester elvtelenül a saját politikai túlélésére játszik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szegeden, a Boszkorkánysziget közelében bukkantak rá.

Elérkezett a magyar–amerikai kapcsolatok aranykora.

Visszatérhet a rend és a családbarát szemlélet a pesti kerületbe.

Kézzelfogható eredmények születtek.

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy légicsapást hajtottak végre Sebaa térségében, és ebben meghalt a Hezbollah terrorszervezet irányítása alatt működő Libanoni Ellenállási Brigád terrorszervezet két tagja.

A miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg videót.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában beszélt az amerikai elnök Magyarországot és Orbán Viktort elismerő szavairól.

A Premier League listavezetője nem tudott nyerni az újonc otthonában.

1-1-ig volt pariban a Kisvárda a tolnaiakkal, majd a második félidőben Bognár György együttese percek alatt három gólt lőtt. A Várda azonban nem adta fel, így lett ez a mérkőzés az ősz egyik legjobb találkozója.

Norris boldog lehet, riválisai nem tudták felvenni a brit pilóta tempóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.