Ezzel megnehezítik a Momentum dolgát is. Az olimpiaellenes párt 2019-ben ért el először öt százalék feletti eredményt egy választáson, akkor a májusi európai parlamenti voksoláson törték át az üvegplafont maguk fölött, és juttattak ki két képviselőt is Brüsszelbe.
Ezen a választáson kaparintotta meg a DK is a legnagyobb ellenzéki párt pozícióját, és ekkor vetették be először Dobrev Klárát is, akivel együtt négy képviselővel erősítették meg uniós képviseletüket.
A Momentum számára reménykeltő 2019-es EP-eredmény után fél évvel három budapesti kerületben tudtak polgármestert állítani, akiket a teljes baloldali összefogás is támogatott. Déri Tibor a IV. kerületben, Soproni Tamás pedig a VI.-ban nyert, egyedül Havasi Gábor nem járt sikerrel. A ciklus közben aztán Déri átült a DK fővárosi frakciójába, és azt is bejelentette, hogy 2024-ben nem indul újra, maga helyett DK-s alpolgármesterét, Trippon Norbertet ajánlja a kerület vezetőjének. Az egyedüli momentumos kerületi polgármesterként állva maradt Soproni Tamás a jelek szerint pedig nem reménykedhet abban, hogy 2024-től legalább még egy párttársa polgármesterként bekerül a Fővárosi Közgyűlésbe. Úgy tűnik, ha a DK-t nem tudja rávenni a visszalépésre, Havasi Gábor kénytelen lesz egészségügyi tanácsnokként tovább dolgozni a fővárosért. Ehhez persze az is kellene, hogy Karácsony Gergely újrázni tudjon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!