Végre elindulhat a roham a nyelvi diákhitelért
A mai naptól igényelhetik a fiatalok a Diákhitel Központ legújabb termékét, a nyelvtanulási célokra felvehető hallgatói kölcsönt – tudatta lapunkkal Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
A mai naptól igényelhetik a fiatalok a Diákhitel Központ legújabb termékét, a nyelvtanulási célokra felvehető hallgatói kölcsönt – tudatta lapunkkal Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Hétfőig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már októberben szeretné megkapni diákhitelét – közölte a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.
Feleannyit keresnek a művészek, mint az informatikusok, a férfiak bérelőnye egyes szakmákban a nyolcvanezer forintot is eléri, összességében pedig bruttó 335 ezer forint a friss diplomások átlagos keresete.
Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2 konstrukciót igénylők száma – közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hallgatók egyszerűbben és gyorsab
Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy a Diákhitel Központ kínálta támogatásokat eddig összesen 400 ezren vették igénybe, több mint 341 milliárd forint értékben.
A bérek növekedése kihat a Diákhitel ügyfeleire is, könnyebben tudják visszafizetni a hitelüket – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. – jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója szerdán Budapesten
Magyar Pétert nevezte ki a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatójává június 8-tól határozatlan időtartamra az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. – tette közzé a DK kedden, a honlapján.
A legfeljebb félmillió forintos, októbertől igényelhető kölcsön teljes kamatát átvállalja az állam attól, aki megszerzi a középfokú nyelvvizsgát.
Még három napig, azaz május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket az arra jogosult hallgatók, ha június 15-ig szeretnének diákhitelben részesülni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.