Digitális tanrend
Az undorító katasztrófapolitizálásnak Gyurcsány Ferenc és a DK az élharcosa, de méltó követőkre talált a moslékkoalíció valamennyi pártkatonájában.
Az undorító katasztrófapolitizálásnak Gyurcsány Ferenc és a DK az élharcosa, de méltó követőkre talált a moslékkoalíció valamennyi pártkatonájában.
Tarlós István azért is több mint furcsának tartja az Eszenyi Enikő elleni támadásokat, mert azok, akik most megszólalnak az igazgató ellen, évek óta nincsenek már a Vígszínháznál.
Ennek már fele sem tréfa.
Mivel minden ellenzéki párt ugyanazt mondja, valószínűleg az tud majd közülük kiemelkedni, amelyik a legerősebb, legszervezettebb, leghatározottabb és a legtapasztaltabb.
Ha Gyurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben, akkor bizonyos a Fidesz–KDNP kétharmados győzelme – véli Márki-Zay Péter.
Nem csak a nemzetközi helyzet fokozódik.
A DK Románia nemtetszését is kiváltotta, amikor az Észak-Olaszországban dolgozó román vendégmunkásokat emlegette a koronavírus terjedése kapcsán.
A Gyurcsányékhoz is köthető portálon Rácz Zsófia helyettes államtitkárt olyan stílusban sértegették, hogy attól mindenkinek kinyílik a bicska a zsebében, aki úriember.
Újpest polgármesterének a Gyurcsány-párthoz csábításában az a Varju László működhet közre, aki rendszeresen felbukkan a városházán, pedig nem is a kerületben, hanem a Rózsadombon lakik.
A nyóc nem prímszám.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyelőre kérdéses a gyógyulása.
A házelnök hangsúlyozta azt is, méltánytalan választási kampány várható.
A kutatás jelenlegi fázisában két növényalapú húskészítményt tesztelnek.
Már a közvélemény-kutatói is kezdenek kihátrálni a Tisza-vezér mögül.
A kormányszóvivő büszke rá, hogy vívóként képviselhette hazáját.
A férfi külföldre menekült, keresik a rendőrök.
„Nem könnyű olyan történelmi példát találni, amelyben valaki nyílvánosan az általa képviselt közösség érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat” – mondta Hortay Olivér.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A kormányszóvivő büszke rá, hogy vívóként képviselhette hazáját.
A férfi külföldre menekült, keresik a rendőrök.
„Nem könnyű olyan történelmi példát találni, amelyben valaki nyílvánosan az általa képviselt közösség érdekeivel ellentétes vörös vonalakat húzogat” – mondta Hortay Olivér.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.