Bélyeget a rémisztő képződményekre!
Aki egykor a kommunizmus híve volt, most arról papol, hogy a kínai egyetem behozza Magyarországra a kommunista szellemet?
Aki egykor a kommunizmus híve volt, most arról papol, hogy a kínai egyetem behozza Magyarországra a kommunista szellemet?
Dobrev Klára felsorolásáról eszünkbe jut a férjétől származó, hasonlóan logikus kitétel: „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.”
„Aki oltásellenes, az az is marad” – reagált a baloldal támadásaira a keleti oltóanyagok ellen Menczer Tamás.
Hosszú távon komolyan árthat az előválasztási versengés az ellenzék majdani miniszterelnök-jelöltjének megítélésében.
Mégiscsak van ebben a Gyurcsánynében egy morzsányi őszinteség: bevallotta, hogy nincs programja.
Gyurcsányné 150 ezer forint egyszeri „sikerdíjat” is ad majd minden nyugdíjasnak. Plusz, ugye, a már korábban beígért ingyenvíz, -gáz, -áram stb.
A külföldiek és a nagyvállalatok magyarországi földszerzését és a génmódosítást is kívánatosnak tartja a baloldal.
A Kötöttfogás több szereplője is bírálta a Tamás Gáspár Miklós által az ATV ellen meghirdetett bojkottot.
Budai Gyula országgyűlési képviselő nyílt levélben vonja kérdőre a DK miniszterelnök-jelöltjét.
A Karc FM műsorában Dobrev Klára miniszterelnöki ambícióiról, a magyar oltási program sikereiről, valamint az NBA politikamentessé tételéről is szó esett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Surányi György megszüntetné a kilencszázalékos adókulcsot.
A sofőr megbánta a történteket.
Az Alapjogokért Központ felmérése szerint csak négy párt jutna be a parlamentbe.
Mi nem a háború, hanem a béke hősei vagyunk – mondta a Demokrata főszerkesztője a Harcosok órájában.
Hiába próbálnak minket lenyomni, az EU-tagországok nagy része nukleáris energiát használ.
Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint kreatív megoldások jönnek.
Az amerikai elnök előtte Putyinnal egyeztetett.
Kanada tarolt hazai pályán, hét aranyat otthon tartott a rövid pályás gyorskorcsolyázók vk-versenyén.
Olimpiai bajnok úszónk tarol az Egyesült Államokban zajló világkupán, vezeti az összetettet.
Egykori kispestiek intézték el a fővárosiakat, akik már nem állnak feljutó helyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.