Akcióban a MÁV: kövekkel megpakolt tehervonattal védik a budapesti HÉV-alagutat
Budapestet is elérte az ár, védekezni kell a felúszás ellen.
Budapestet is elérte az ár, védekezni kell a felúszás ellen.
A főváros semmilyen segítséget nem nyújt a Római-part hullámtérré átminősített részében élőknek.
Felkészül többek között a Palatinus, a Rudas, a Lukács, a Király.
Homokzsákokkal vették körbe.
Víz alatt a rakpart.
A legfrissebb előrejelzés alapján a Duna a magyarországi szakaszon a harmadfokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik majd.
Tetőzésre a hét második felében kell számítani, addig valószínűleg még több utat kell majd lezárni.
Van olyan is, akinek muszáj elhagynia az otthonát.
Az eső elállt, az árhullám java viszont még csak most jön.
Erdőlátogatási tilalmat rendeltek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mintegy 50 kilométert utazott a vírus, és ebben a Gulyás Márton vezette Partizánnak, valamint a a Tisza agrárpolitikai szakértőjének is lehet felelőssége.
Nagyszombaton folytatódnak a húsvéti Tridum szertartásai.
A húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
Faluvégi Dorottya is arra kéri a Ludwigsburg szurkolóit, hogy támogassák a csapatot az ETO ellen.
A magyar teniszező életében először jutott ATP-tornán elődöntőbe, ahol Alexander Zverev vár rá.
A kormányfő szerint az amerikai kormánnyal már folynak a tárgyalások, amelyeknek akár már fél év múlva lehetnek kézzel fogható eredményei.
Bécsben már a diákok csaknem fele muszlim.
A magyar teniszező életében először jutott ATP-tornán elődöntőbe, ahol Alexander Zverev vár rá.
A kormányfő szerint az amerikai kormánnyal már folynak a tárgyalások, amelyeknek akár már fél év múlva lehetnek kézzel fogható eredményei.
A Svenk szombati adásában a Csongor és Tünde.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.