Hihetetlen, de van olyan hely Európában, ahol már most 42 fokot mértek
Vasárnaptól hazánkba is megérkezik az idei év első kánikulája. Pokoli forróság lesz.
Vasárnaptól hazánkba is megérkezik az idei év első kánikulája. Pokoli forróság lesz.

A török–görög kapcsolatok szorosabbra fűzéséről állapodott meg csütörtöki athéni találkozóján Recep Tayyip Erdogan török elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök.

A hatóság arról nem nyilatkozott, hogy bárki megsebesült volna, vagy kár keletkezett volna bármelyik hajóban.

A hajó kapitánya állítólag nem engedte a jármű átvizsgálását a görög parti őrségnek.

Egeresi Zoltán elmondta lapunknak: erősödik a török–görög szópárbaj, amivel a nemzeti érzelmeket akarják fokozni.

A görög búvárok az Égei-tengerben találtak rá a történelmi darabra.

A projekt középpontjában egy okos mobilitási szolgáltatásokra épülő közlekedési rendszer áll.

Huszonhétre nőtt az égei-tengeri földrengés halálos áldozatainak a száma, miközben folytatódott a romok átkutatása.
Az égei-tengeri táborok rendkívül túlzsúfoltak, a bevándorlók szárazföldre szállítását folytatják.
Először nyitnak meg a nagyközönség előtt egy évezredek óta rejtett hajóroncsot Görögország partjainál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nyomoz.

Igazi erődemonstráció lehet a nemzeti petíció.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Csütörtökön háromoldalú béketárgyalás lesz Abu-Dzabiban.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

Véres testvérgyilkosságok és a hárem hatalma.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.