Több milliárdos fejlesztések a központi régió kórházaiban
Kásler Miklós közölte: a fejlesztés 23 kórházat és járóbeteg-szakrendelőt érint.
Kásler Miklós közölte: a fejlesztés 23 kórházat és járóbeteg-szakrendelőt érint.
Az AIDS-betegségben elhunytak világnapja alkalmából a szakemberek ismét rámutattak a szűrés jelentőségére.
Rémhírterjesztés gyanúja miatt bevitték a rendőrök a gyulai Csóka-Szűcs Jánost, a Momentum tagját.
A járvány ráirányította a figyelmet erre a hivatásra, növelve annak társadalmi megbecsültségét is.
Kásler Miklós kiemelte, a kormány feladata a megfelelő munkakörülmények és anyagi feltételek biztosítása.
Alacsony lehet jelenleg az országban a fertőzöttek száma, és azoké is, akik már átestek a betegségen.
Telefonon nyilatkozott az első Tocilizumab-kezeléssel gyógyult beteg, aki az életét köszönheti a terápiának.
Szijjártó Péter közölte: az elmúlt 48 órában több mint 9 millió maszk, 141 lélegeztetőgép és 14 ezer izolációs köpeny érkezett.
Az egészségügy újraindításáról, a tesztelésről és a magyar terápiás sikerekről kérdeztük Kásler Miklóst.
A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban Magyarország a világon az elsők között van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.