Befolyásolhatták a Trump-per esküdtjeit?
Az ügyvéd szerint rossz döntést hozott a bíróság.
Az ügyvéd szerint rossz döntést hozott a bíróság.
A demokraták által irányított Kalifornia legalizálta az emberi maradványok komposztálásának gyakorlatát, hogy „megmentsék a bolygót éghajlatváltozástól”.
Az Egyesült Államok nem küld rendfenntartó erőket a karibi szigetországba.
Lengyelország mintegy két és fél milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Belarusszal közös határon.
Többször bevonhatta az amerikai elnököt a kínai üzleteibe a fia.
A pusztító forgószelet jelenleg hármas erősségűre becsülik.
Az ellenintézkedések katonai és űrtechnikai berendezések, lőszerek, lég- és rakétavédelmi rendszerek és szoftverek fejlesztésére szakosodott amerikai vállalatok ellen irányulnak.
Korábban már Texas állam ellen is indult hasonló eljárás.
Közel áll a véglegesítéshez a szaúdi–izraeli kétoldalú megállapodás.
Egyre nagyobb a lehetősége annak, hogy nyugati katonák harcoljanak az orosz–ukrán háborúban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajna területén hatalmas pusztítást okozott a támadás.
A rendező Japán jól járt egy kizárással, a románok bosszankodhatnak.
A tagállamok az uniós költségvetési tárgyalásokra készülnek.
Magyar Péter Győr-Moson-Sopron vármegyében köszöntötte a pápaiakat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.
A hallgatók szerint a támadás csak megerősíti a Kirk által létrehozott mozgalmat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.
A hallgatók szerint a támadás csak megerősíti a Kirk által létrehozott mozgalmat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.