Orbán Balázs: A Nyugat nem elveszett, csak rossz stratégiát követ
A miniszterelnök politikai igazgatója interjút adott a Le Point francia hetilapnak.
A miniszterelnök politikai igazgatója interjút adott a Le Point francia hetilapnak.

A magyar kormány szerinte félelmetesen Amerika-ellenes propagandát terjeszt.

Több megállapodás is megszűnt, a nagyhatalmakon a sor, hogy rendet teremtsenek a káoszban.

Nagyobb gond nélkül megsemmisítették a feléjük tartó drónt.

Hat rendőr sérült meg az összecsapások során, az Izrael-ellenes aktivisták a Capitolium épületét akarták lezárni.

Az amerikai elnök Hszi Csin-pinggel való találkozóján is hozta a formáját.

Az amerikai elnök kijelentését megelőzően órákig tárgyalt Hszi Csin-pinggel.

A texasiak igyekeznek megfékezni a szövetségi kormány politikájának hatásait.

Egy kutatókból álló csapat tanulmánya szerint egy nukleáris armageddon több millió amerikai életét követelné az első napokban.

Egy nemrégiben közzétett közvélemény-kutatás lesújtó eredményeket mutat a demokrata elnökre nézve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.