Nem kapkod az EKB, de ha kell, decemberben lazítanak
Miután kellően laza monetáris politikát folytat az Európai Központi Bank, csak indokolt esetben lépnek.
Miután kellően laza monetáris politikát folytat az Európai Központi Bank, csak indokolt esetben lépnek.

Amióta Lagarde az elnök, társadalmi és szociális kérdésekkel is foglalkozik az európai jegybank.

Hasonló átlaggal zártak a tőzsdék, kedvezően fogadták az Európai Központi Bank kifejezett szándékát.

Frankfurt várakozásai szerint az eurózóna gazdasági visszaesése nyolc százalék lesz idén a korábban várt, 8,7 százalékkal szemben.
Az egyes tagállamok gazdasági visszaesése és válságból való kilábalása között jelentős eltérések vannak.
Ha erős marad a devizájuk, leghamarabb 2023-ban lehet az euróövezet tagja két újabb ország – döntött a központi bank.
Egyértelműen elértük a mélypontot a gazdaságban, legalábbis Christine Lagarde szerint.

Erősödött az euró, és nagyot csökkent az olasz, a spanyol és a portugál tízéves államkötvényhozam.

Egyetlen alkotmánybíróság sem korlátozhatja az Európai Központi Bank (EKB) döntéseit, az intézmény függetlensége kulcsfontosságú az Európai Unió szempontjából – jelentette ki Giuseppe Conte olasz kormányfő egy szerdán megjelent interjúban.
A világ nagyobb jegybankjai az elmúlt bő egy hétben példátlan intézkedéseket tettek, hogy enyhítsék a világjárvány okozta gazdasági leállás sokkját. Összeszedtük, hogy eddig milyen lépések történtek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.