Csendes emlékezés lesz Rajk László sírjánál október 6-án
Csendes emlékezést, néma felállást tartanak Rajk László, a múlt héten elhunyt Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező sírjánál október 6-án 7 órától 17 óráig a Fiumei úti Sírkertben.
Csendes emlékezést, néma felállást tartanak Rajk László, a múlt héten elhunyt Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező sírjánál október 6-án 7 órától 17 óráig a Fiumei úti Sírkertben.
Mintegy 30 ezerrel többen halhatnak meg évente a sűrűn lakott kínai városokban, ha a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokról 2 Celsius-fokra növekedne kínai kutatók prognózisa szerint, amelyet a Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány
Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus temetése július 29-én, hétfőn 11 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben – közölte a család szerdán a Facebook közösségi oldalon.
Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
Elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó. A hazai irodalmi élet fontos alakja több hónapos kórházi ápolás után csütörtökön, 75. évében halt meg – közölte a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) pénteken az M
Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden hunyt el a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest Főváros Díszpolgára.
Világviszonylatban a halálozás 20 százaléka a helytelen táplálkozásra vezethető vissza – derül ki egy tanulmányból, amely a The Lancet című brit tudományos lapban jelent meg.
Jan Olszewski nyolcvannyolc éves korában hunyt el Varsóban. A lengyel miniszterelnöki hivatal kedden bejelentette, hogy csütörtök éjféltől kétnapos nemzeti gyászt tartanak Lengyelországban.
Minden nemzetnek megvannak a maga karizmatikus zsiványai. A mieink egyike a most, 92 évesen távozott Repülős Gizi, született Bodnár Gizella nem hétköznapi figurája volt a kékfényes folklórnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
Részletek derültek ki az ukrán elnök és az Európai Bizottság elnökének viszonyáról.
Sikoltozó nők, székkel a kézben randalírozó, megvadult férfiak – komoly tömegverekedés tört ki Szolnokon.
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.
Szalai Piroska: A magyarhoz hasonló családtámogatási rendszere semelyik másik országnak nincs Európában.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.
Szalai Piroska: A magyarhoz hasonló családtámogatási rendszere semelyik másik országnak nincs Európában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.