Átadták a 23-as főút Bátonyterenyét elkerülő új szakaszát
Hazánk településeinek csaknem háromnegyede elérhető lesz fél órán belül kétszer két sávos úton – hangsúlyozta Ágh Péter államtitkár.
Hazánk településeinek csaknem háromnegyede elérhető lesz fél órán belül kétszer két sávos úton – hangsúlyozta Ágh Péter államtitkár.

Folytatják a jelenleg Budapest határától, az M0-s csomópontjától Abonyig vezető M4-es gyorsforgalmi út építését.

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A karácsony és az újév közötti időszak ideális arra, hogy lelassuljunk, együtt legyünk, és élményekkel töltsük meg az év utolsó napjait.

Már januárban elindul a célzott lakhatási segítség: hiteltörlesztésre vagy önerőre is fordíthatják a közszolgálatban dolgozók.

Karácsony után sem áll meg az élet: tömeg a boltokban, dübörögnek az akciók és pörögnek a hitelek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.