
- Magyar Nemzet
- elnökválasztás
elnökválasztás

Volt kormányfő nyerte a bissau-guineai elnökválasztást
Szakértő: Trump a 2020-as amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyese
Magyarics Tamás három kihívót lát esélyesnek a demokraták közül: Joseph Biden volt alelnököt, valamint Bernie Sanderst és Elizabeth Warrent.
Viharos időjárás akadályozza a Likud párt elnökválasztását Izraelben
Elkezdődött csütörtökön Izraelben a kormányzó jobboldali Likud párt elnökválasztó előválasztása Benjámin Netanjahu eddigi pártelnök és a jelenlegi átmeneti kormány miniszterelnöke, valamint kihívója, Gideon Szaár között. A szavazóhelyiségek nyitvatartását
Zoran Milanović nyert első körben
Baloldali részsiker, jobboldali győzelmi esély – így összegezhető a horvát elnökválasztás vasárnapi első fordulója. Kolinda Grabar-Kitarović jelenlegi államfőnek a voksok 27,99 százalékával kell beérnie.

Előzetes eredmény szerint Asraf Gáni nyerte az afganisztáni elnökválasztást
Az előzetes eredmény szerint a hivatalban lévő Asraf Gáni államfő megszerezte a voksok 50,6 százalékát a szeptemberben tartott elnökválasztáson, így már az első fordulóban újraválasztották Afganisztán elnökévé – jelentette be vasárnap a helyi választási b
Pattogatott kukorica
Választás jön 2020-ban, amelyen Trump a tervei szerint el is indul, s ha nem csalnak a közvélemény-kutatások, meg is nyerheti azt.

Trump szerint Johnson győzelme előrevetíti a 2020-as amerikai választás eredményét is
Boris Johnson és a brit konzervatívok győzelme az Egyesült Királyságban előrevetíti a 2020-as amerikai választások eredményét is – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak pénteken a Fehér Házban, amikor fogadta Mario Abdo Benitez paraguayi
Tüntetések közepette folyik az elnökválasztás Algériában
Feszült légkörben folyt csütörtökön az elnökválasztás Algériában a 20 évig kormányzó Abdel-Azíz Buteflika elnök lemondatását kiváltó tíz hónapos tiltakozó mozgalom után, a fővárosban nagyszabású tüntetés, Kabiliában pedig komoly zavargások voltak.
Lemondott Dăncilă, mély válságban a román baloldal
A vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett súlyos veresége után várható volt Viorica Dăncilă exkormányfő távozása a párt éléről.
Fontos híreink
Feltámadt a Manchester United, Guardiola csúnyán ráfizetett

Megvan a Dacia első győzelme a Dakar-ralin

Trumpot hibáztatja Irán legfelsőbb vezetője

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor bejelentette: ez a Fidesz terve a következő ciklusra
A miniszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett, a tervnek van négy alapfeltétele.

Menczer Tamás: Magyar Péter megfutamodott, Miskolcra már el sem jött!
A politikus szerint április 12-e közeledtével egyre inkább látszik Magyar Péter bukása.

Íme az egyik legfontosabb különbség Orbán Viktor és Magyar Péter között
Ez már csak így megy.

Háborúpárti erőkhöz láncolta magát a magyar ellenzék
A Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak.
Külföldi híreink

Berlin: Külföldről hívnak be fiatalokat a bűnbandák
A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Brüsszelnek Ukrajna lett a legfontosabb
Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

Hamarosan összeáll a Gázai béketanács, kiderült, ki kap helyet az asztalnál
A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fidesz Will Defend Hungary Against Growing Dangers + Video
Why is Fidesz the 'sure choice'? PM Viktor Orban answers the question.

Újabb óriási tét, már vasárnap este meglehet a magyar továbbjutás a kézilabda Eb-n
Szita Zoltán szerint a magyar csapat nagyon együtt van, az olaszok ellen megint a védekezés lehet a döntő.

„Nevetséges” – a Szeged riválisának edzője kifakadt a magyarok Eb-csoportjában történteken
A szövetségi kapitány szerint ostoba döntés született a magyar válogatott csoportellenfelének kárára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

