Országos munkavédelmi kampány indul az építőiparban
Az építőipar gazdasági súlya, valamint a szektorban bekövetkezett munkabalesetek miatt döntöttek a „Fókuszban az építőipar – első a munkavégzés biztonsága” című kampány elindítása mellett.
Az építőipar gazdasági súlya, valamint a szektorban bekövetkezett munkabalesetek miatt döntöttek a „Fókuszban az építőipar – első a munkavégzés biztonsága” című kampány elindítása mellett.

A nagyobb magyarországi cégek ma már versenyképes ajánlatokkal tudják kecsegtetni a Németországban dolgozó magyar munkavállalókat.

A főpolgármester-helyettes szerint a városvezetés fő céljai között a közösségi közlekedés fejlesztése, az európai sportfővárosi vezető szerep elérése, valamint az élhetőség áll.

Sokat elmond az építőipar idei szárnyalásáról, hogy az áprilisi, éves alapon mintegy negyvenszázalékos teljesítménybővülés már nem is számít kiugró eredménynek.

Áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz mérve 3,8 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatás
Az év eleji jó idő, majd a májusi esőzések hatásai kiegyenlítődnek, így szerinte idén az építőipar érdemben felülmúlja a tavalyi teljesítményét.

Régóta bajlódunk azzal a problémával, hogy miért van az, hogy szakmunkásaink egy része más országokban vállal munkát, miközben idehaza ismét megjelent a „hiányszakma” fogalma.

Építőipari hazahívó börzét rendez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Münchenben június 6-án – közölte a szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.