Három évtizedes csúcson az építőipar
Míg az egyéb építmények építésének mértéke csökkent, addig az épületépítések 14 százalékkal meghaladták az előző év augusztusáét.
Míg az egyéb építmények építésének mértéke csökkent, addig az épületépítések 14 százalékkal meghaladták az előző év augusztusáét.

Közeleg az az idő, amikor a kisvállalkozások csak akkor jutnak jól fizető munkához, ha kapcsolódni tudnak a nagyobb cégek informatikai rendszereihez.

Augusztusban váratlanul nagyot fékezett az építőipar, aminek a szűk kapacitások, és a tavaly második félévi magas bázis mellett az is oka lehetett, hogy a növekvő jövedelemmel rendelkező dolgozók a szabadságot is kikényszerítették a munkáltatóktól – vélek
György László azt mondta, az épületek építésének növekedése azt jelenti, hogy a vágyott otthonok és a későbbi gazdasági növekedést húzó termelőkapacitások valósultak meg.
Sokkal többen és többet dolgoznak idénymunkán az idén a hazai gazdaság különböző ágazataiban – derül ki a Magyar Nemzet körképéből.

A visszaáramlás oka egyrészt a családalapítással kapcsolatos motiváció, másrészt az, hogy a magyar bérek 77 hónapja dinamikusan nőnek.

Nyugat-Európában, azon belül különösen Németországban lelassult a gazdasági növekedés az idén, és noha ezek fontos exportterületeink, a magyar gazdaság magas növekedési üteme mégsem mérséklődött.

A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány – közölték építőipari szereplők.
A legnagyobb megrendelők az ipari létesítmények és logisztikai központok. Mivel Magyarország jelentős forrásokat kapott az Európai Uniótól infrastruktúra-fejlesztésre, ezért nagy az út- és a vasútépítések volumene is – mondta Koji László.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.