Hangsúly a lakásfelújításokon
Koji László az építőipar problémáit is ismertette: bár 120 ezerrel több személyt foglalkoztat az ágazat, a munkaerő zöme a munkanélküliek köréből, kisebb részben pedig az áruházi rakodókból került ki.
Koji László az építőipar problémáit is ismertette: bár 120 ezerrel több személyt foglalkoztat az ágazat, a munkaerő zöme a munkanélküliek köréből, kisebb részben pedig az áruházi rakodókból került ki.

Minden bizonnyal nem lesz már olyan áremelés az építőiparban és az anyagárak sem nőnek olyan mértékben, mint az elmúlt években.

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben novemberben havi és éves összevetésben.
Megőrizte lendületét az építőipar, 2020-ban viszont a hatékonyság növelésére kell helyezni a hangsúlyt – mondta Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

Az építőipari termelés 2019 első 11 hónapjában több mint 24 százalékkal nőtt, az ágazat bővülése vélhetően 2020-ban is folytatódik, a magas bázis miatt 5-10 százalék körüli növekedés várható.
Az EU-t tekintve a magyar ágazat szintén az élmezőnyben található. A V4-ek közül novemberben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az építőipar, de uniós összevetésben is erősek az ország mutatói.
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 8, az egyéb építményeké 5,7 százalékkal – közölte szerdán a statisztik
A cégvezetők főként az operatív programoknak és a lakástámogatásoknak tulajdonították a 2019-ben elért kedvező eredményeket.

Másról sem szóltak a híradások az elmúlt években, mint a szakképzés fontosságáról. Csak valahogy mégse sikerült becsalogatni a fiatalokat a fránya PlayStation elől az esztergapad mellé.
Érdemben hozzájárult a hazai gazdaság tavalyi bővüléséhez az építőipar, amely minden elemzői várakozást felülmúlóan sikeres évet zárt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.