Több száz milliárd forintból fejlődhet a hazai élelmiszeripar
Behozta évtizedes lemaradását a tejipar, a jövőben a versenyképesség fokozását segítik a beruházások.
Behozta évtizedes lemaradását a tejipar, a jövőben a versenyképesség fokozását segítik a beruházások.

Óriási támogatással indulhat a hazai élelmiszeripar digitális forradalma, már idén érkeznek az első pályázatok.
Az élelmiszer-biztonságért egyaránt felelős a vállalkozás, a támogató hatóság és a tudatos vásárló is.
Az Európai Unió izoglükóz-termelése hétszázötvenezer tonna, amelynek harminc százalékát Magyarországon állítják elő.
A politikus hangsúlyozta, hogy brüsszeli tervek szerint a következő költségvetési ciklusban a mezőgazdaságnak 25 százalékkal kevesebb forrás juthat.
A következő ciklusban a termelő beruházások mellett akva-élelmiszeripari, állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági beruházásokra is tervezik kibővíteni a támogatásokat.
Erdős Norbert Fideszes EP-képviselő szerint az előkészítés során a magyar javaslatok hatékonyan képviselték az ágazat érdekeit.
A Fidesz EP-képviselője bízik benne, hogy az új uniós parlament a migráció támogatása helyett újra a hagyományos kohéziós és agrártámogatásokat helyezi majd előtérbe.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem szabad a románok érzékenységét bántani.

Vádat emeltek ellene gyermekprostitúció miatt.

Magyar Péter pedig csupán felhasznált báb.

Ruszin-Szendi Romulusz szavai is bizonyítják, hogy a Tisza Párt titkolni próbálta a kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomagot.

Újabb részletek derültek ki.

Németországban a fiatalok újabb frontot nyitottak a kormány ellen.

India világossá tette: „Nem semleges, hanem a béke mellett áll”.

A kormány a stabil és versenyképes árak fenntartása érdekében továbbra is számít az üzemanyagkereskedők konstruktív együttműködésre.

A Liverpool a Leeds United otthonában folytatja a bajnokságot, a holland edző a meccs előtti sajtótájékoztatón válaszolt a kérdésekre.

A legnagyobb bírságot, 972,9 millió forintot a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.