Madárlakópark-sétányt adtak át a debreceni Nagyerdőben
Nagy előrelépést jelent a zöldterületek bővítésében.
Nagy előrelépést jelent a zöldterületek bővítésében.

Idegenhonos növényfajok telepítését ökológiai szempontok miatt nem javasolják.

A folyamat meglehetősen csökkentheti korallzátonyokat elérő kifolyó üledék mennyiségét és javítja rezilienciájukat.

Támogatja az állam az erdősítést, fásítást, mintegy ötszáz kistelepülésen kezdődhet ősszel a faültetés.

A telepítések helyett inkább a klíma és a rétegvizek kitermelése áll a kedvezőtlen folyamat hátterében.

Tavaly a kutatók azt állították, hogy ezermilliárd fa ültetésével a légköri szén-dioxid negyede kivonható.

Felértékelődik az erdők szerepe a mezőgazdaságon belül, mindez pedig nemcsak a támogatáspolitikában, hanem az Agrárminisztérium szervezetén belül is megmutatkozik.

Nemcsak Budapesten, hanem számos vidéki településen is indult fásítási program az utóbbi időben, ami hozzájárul ahhoz, hogy tovább növekedjen az erdővel borított területek nagysága.

Civil aktivisták földszerzési, művelési költségeihez járulhatnak hozzá azok a jóhiszemű adományozók, akik a MyForest közösségi faültetési megmozdulást támogatják.

Nem számoltak be a baloldalhoz köthető, közösségi faültetést támogató civil szervezetek Magyarország most kezdődő, eddigi legnagyobb erdőtelepítési programjáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.