Háborúra készítik fel a fiatalokat a litván iskolákban
A jövő tavasszal induló kurzusok kötelezőek lesznek, az ország védelméhez szükséges készségeket sajátíthatják el a diákok.
A jövő tavasszal induló kurzusok kötelezőek lesznek, az ország védelméhez szükséges készségeket sajátíthatják el a diákok.

A lengyel államfő észt, litván és lett hivatali kollégájával látogatott Ukrajnába.

Tallinnban és Washingtonban sem érzékelik az orosz csapatok visszavonását, Moszkva cáfol.

London az orosz fenyegetésre reagált, a brit védelmi miniszter Magyarországra is ellátogat.

Fegyveres konfliktustól tartva az észtországi NATO-csapatok bővítésére sürgeti a szövetséget Tallinn.

A balti ország nem határos Belarusszal, azonban tartanak az illegális migránsok rohamától.

A miniszter szerint a migrációval egyező fenyegetést jelent a nemzetközi szervezetek ezzel kapcsolatos politikája.

Kihnu szigetének területe 16,4 km² és alig hétszáz ember él rajta, négy faluban – és matriarchátusban. Mindez történelmi okok miatt alakult így.

A vilniusi kormány szerint az uniós intézményeknek is nagyobb erőfeszítéseket kellene tenniük.

A balti országokban élőket megosztja a kérdés, hogy kiterjesszék-e a homoszexuálisok jogait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.