Bizarr okból jött létre az egyik legismertebb kriptovaluta
A kitalálójuk elkeseredett egy számítógépes játék frissítése miatt.
A kitalálójuk elkeseredett egy számítógépes játék frissítése miatt.

Gépileg generált, rajzolt bálnákat mutató képeket adott el NFT formájában.

Május folyamán estek az árak, nem is keveset: sok esetben a csúcshoz képest feleződés történt.

A nem helyettesíthető tokenek piacának népszerűsége 2021-ben szinte felrobbant.

Kizárólag az Ethereum nem bányászható kiválóan a GeForce RTX 3060-nal.

Úgy tűnik, nem alkalmas a kriptodeviza arra, hogy betöltse a digitális arany szerepét, néhány nap alatt majdnem harmadával csökkent az értéke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.