Működik a Szijjártó–Varga-modell
Fellépéseik a nemzetközi színtéren markánsak, kemények, de egyben kellően higgadtak is.
Fellépéseik a nemzetközi színtéren markánsak, kemények, de egyben kellően higgadtak is.

Peking kifogásai nyomán tompította az Európai Unió a jelentésének megfogalmazásait.

A görög védelmi miniszter hamarosan újabb illegális migráns-hullámra számít Törökország felől.

A miniszter szerint az ellenzék EP-képviselői „egymással versengve terjesztik az álhíreket Brüsszelben”.

Az Európai Unió vízfeje nem képes hatékonyan kezelni a felmerülő válsághelyzeteket.
Soros György már a migránsáradat ellátási költségeire is azt javasolta, vegyenek fel az államok hiteleket.

Mindegy, mit tesz a magyar és lengyel kormány, mindig kritizálni fogják őket az európai balliberálisok.

Az Európai Bizottság alelnöke szerint a koronavírus elleni magyar törvény összefér az uniós joggal.

Sikerre vihető a Székely Nemzeti Tanács petíciója és össze lehet gyűjteni a szükséges egymillió aláírást.

Hivatalosan is megerősítette az Európai Bizottság, hogy nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék szerint a migránsok betelepítése a megoldás.

Fekete-Győr András teljesítette a Tisza Párt kérését.

Tíz éve a Magyar Szórvány Napja november 15-e.

Orbán Viktor is felszólal a rendezvényen.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

Hatalmas pusztításra képes.

Az amerikai elnök egy brit televíziós csatornának adott interjúban úgy fogalmazott: a magyar miniszterelnök fantasztikus munkát végez.

A közeljövő egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájáról, a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájáról, az ez elleni küzdelemről és a lehetséges megoldásokról beszélt Pál Csaba és Papp Balázs evolúcióbiológus az MTA idei Tudományünnep+ sorozatának november 7-i előadásán.

Mutatjuk a részleteket!

Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány szerint Marco Rossi csapatán van a nagyobb nyomás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.