Ezeket csütörtökön este döntötte el a kormány, és sajtóközleményben jelentette be.
Szlovénia kormánya bejelentette: vége a járványnak
Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak, sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de van egy fontos, amely nem: az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.
Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van.
Az ezekről szóló kormányhatározat egy nappal azután lép életbe, hogy megjelenik a hivatalos közlönyben, ami feltehetőleg pénteken lesz – írta az STA hírügynökség.
Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz. Bizonyos határátkelőhelyeken továbbra is csak a határ térségében lakók, az ingázók és a helyi földtulajdonosok mehetnek át. Az országba légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni.
A hírügynökségi jelentések nem szólnak a Horvátországgal közös határátkelőhelyekről. Zágráb szerdán jelentette be, hogy Horvátország napokon belül megnyithatja határait a szlovén turisták előtt.
Továbbra sem léphetnek be Szlovéniába azok, akik a határon közlik, hogy fertőzöttek az új koronavírussal, vagy a betegség tünetei látszanak rajtuk. Ez alól csak azok kivételek, akiknek állandó lakhelye van Szlovéniában, nekik viszont jelentkezniük kell az egészségügyi ellátórendszernél.
Szlovéniában április 20-án kezdődött el a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, a héten ez folytatódott, és szigorú óvintézkedések mellett jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai – derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Jelko Kacin sajtószóvivő azt mondta: az intézkedések fokozatos feloldása annak köszönhető, hogy az országban két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma. Mindazonáltal hozzátette: arra is fel kell készülni, hogy két lépést tesznek hátra, akkor és ott, amikor és ahol a vírus újra felüti a fejét.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt
A szlovák miniszterelnök a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott beszélgetéséről tett közzé videót a közösségi oldalán.

Dömötör Csaba: Az Európai Uniót nem érdeklik a jogszabályok
Az európai parlamenti képviselő közösségi oldalán közzétett bejegyzésében reagált arra, hogy Brüsszel mindenáron keresztül akarja vinni Ukrajna uniós csatlakozását.

Trump rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Egy brit bíboros elárulta, miért késett a füst hétfő este
Aprólékosan követték a bíborosok a konklávé szabályait.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak

Arda Güler kolbászához mosolyra fakasztó sztori társul, ő maga árulta el + videó

Kiderült! Ennyi fizetést kaphat XIV. Leó pápa

Brüsszel kijátszaná Magyarországot Ukrajna ügyében

Tudtad? Ez a 7+1 jel valójában az inzulinrezisztencia tünetei közé tartozik

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból

Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat

Miért éppen ő lépheti át a határt? Révész Attila a százmilliókról és az új edzőről sem titkolózik
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt
A szlovák miniszterelnök a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott beszélgetéséről tett közzé videót a közösségi oldalán.

Dömötör Csaba: Az Európai Uniót nem érdeklik a jogszabályok
Az európai parlamenti képviselő közösségi oldalán közzétett bejegyzésében reagált arra, hogy Brüsszel mindenáron keresztül akarja vinni Ukrajna uniós csatlakozását.

Trump rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Egy brit bíboros elárulta, miért késett a füst hétfő este
Aprólékosan követték a bíborosok a konklávé szabályait.