Sikeres magyar kiállás a hazai fuvarozók érdekében
A magyar küldöttség határozott fellépése akadályozta meg az EU-n kívüli országok fuvarozói kvótáinak növelését a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves miniszteri csúcstalálkozóján.
A magyar küldöttség határozott fellépése akadályozta meg az EU-n kívüli országok fuvarozói kvótáinak növelését a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves miniszteri csúcstalálkozóján.

Míg a magyar kormány a magyar választópolgároknak, addig az ellenzék egy hazánkon kívüli politikai elitnek tesz gesztusokat Orbán Balázs szerint.

A kormányszóvivő szerint számos bizonyíték látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Soros György és az általa finanszírozott NGO-k hogyan próbálták manipulálni a választásokat.
Az elmúlt évek nem tekinthetőek az európai együttműködés legsikeresebb időszakának – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Támogatóikat személyesen felkeresik és telefonon is felhívják. Önkénteseik személyesen adják át Orbán Viktor levelét minden Fidesz-támogatónak – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

A konzervatív párti brit kormány már nem tervezte a részvételt az idei EP-választásokon, mivel ha sikerült volna tartani az eredeti menetrendet, Nagy-Britannia csaknem két hónapja nem lenne az EU tagja.
A szocialisták csúcsjelöltje szerint a társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője, így a közép-európai országoknak hozzá kell ehhez szokniuk.

A brüsszeli elit nem hisz semmiben, egyetlen hatalomtechnikai vezérelvük van csupán: többség minden áron — fogalmazott a Magyar Nemzetnek Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár.

Elsőként az Egyesült Királyságban és Hollandiában szavazhatnak az emberek, majd pénteken Írországban és Csehországban nyílnak meg az urnák.
Az Egyesült Királyság július végéig kiléphet az Európai Unióból, ha a parlament még a nyári szünet előtt törvénybe iktatja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét – mondta szerdai alsóházi felszólalásában a brit miniszterelnök.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.