Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó
Ma az Európa-ligában és az Európa-konferencialigában is kialakul a legjobb négy mezőnye.
Ma az Európa-ligában és az Európa-konferencialigában is kialakul a legjobb négy mezőnye.
Három gólnál többet is kaphattak volna hazai pályán a Vörösök az Atalanta ellen az Európa-ligában.
Jürgen Klopp egyik játékosa sem brillírozott az Atalantától elszenvedett 3-0-s vereség során.
Hatalmas pofonba szaladt bele a Liverpool csütörtökön az Európa-liga negyeddöntőjében.
Az Atalanta remekelt az Anfielden, emiatt a Liverpool nagyon távol került attól, hogy a négy közé jusson az El-ben.
Két olasz nagyágyú, az AC Milan és az AS Roma csap össze egymással az Európa-liga negyeddöntőjében.
Jürgen Klopp az Atalanta elleni El-mérkőzésre készülve a sérüléshelyzetről beszélt.
Az AC Milan és az AS Roma egymás ellen játszik, összejöhet a Liverpool–Leverkusen álomdöntő az Európa-ligában.
A Brighton drukkereinek célkeresztjébe Francesco Totti került.
A Liverpool 11-2-es összesítéssel ejtette ki a Spartát az El-ből, az angolok edzője mégis mérgelődött a meccs során.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Izrael kitart az eddigi választása mellett.
Felelősségvállalás helyett a kormányt hibáztatja a fővárost vezető balliberális koalíció.
A hitelminősítő ugyanakkor hangsúlyozta: még mindig is az amerikai államadósságráta folyamatos növekedésével számol.
Az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövést hajtotta végre Jászberényi Márk.
A Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin halálának második évfordulóján megszólalt a férfi édesanyja.
Ukrajnában tragédia történt: egy MiG–29-es vadászgép zuhant le, pilótája életét vesztette. A légierő vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására.
A Ferencváros elhalasztotta a bajnokiját, a Qarabag nem.
A Magyar Nemzet alapító-főszerkesztője a szerkesztőségi szobában is hazájának, nemzetének tanítómestere maradt.
A Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin halálának második évfordulóján megszólalt a férfi édesanyja.
Ukrajnában tragédia történt: egy MiG–29-es vadászgép zuhant le, pilótája életét vesztette. A légierő vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására.
A Ferencváros elhalasztotta a bajnokiját, a Qarabag nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.