Több kisebb országnyi ember foglalta el 13 év alatt Európát?
Egyszerű matek.
Egyszerű matek.
Dezső Tamás asszirológus szerint a bevándorlók nagy valószínűséggel a már itt lévő muszlim közösségekbe integrálódnak, mivel az imámok erre buzdítják őket.
Az európai stabilitás helyreállításáért folytatott hatalmi harc eddigi eredményét tekintve a békéért folytatott fegyverkezés önellentmondásában összegezhető.
Az iráni atomalku felmondására és az iszlám köztársasággal szemben életbe léptetett amerikai szankciók támogatására szólította fel az Egyesült Államok európai szövetségeseit Mike Pence amerikai alelnök a Közel-Keletről szóló varsói nemzetközi konferencián
A szíriai események „továbbra sem a megoldás irányában mutatnak”, a jemeni események is „újabb kihívásokat rejtegetnek” Európa számára.
Jövő szombaton rendezik a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 programsorozat sportszakmai nyitóeseményét, a TE Tárt Kapus Programja szabadidő konferenciát a Testnevelési Egyetemen.
Orbán Viktor honosította meg Magyarországon az évértékelő beszéd intézményét, melynek keretében mindig az ország előtt álló hosszú távú kihívásokkal foglalkozik.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság és a brit jegybank is rontotta gazdasági előrejelzését.
Merkel a nizzai saláta helyett egy pozsonyi kiflire nevezett be. Szlovákia fővárosában a visegrádi négyek kormányfőivel találkozott, a mai európai viszonyok között egy szokatlanul egységes csapattal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Köztársasági Elnöki Hivatal reagált az államfőt hamis színben feltüntető rosszindulatú, a tényeket figyelmen kívül hagyó cikkre.
A Fidesz budapesti vezetője hosszú levélben reagált a 444 cikkére, amely azt nehezményezte, hogy az úszólegendát a Fidesz budapesti elnöke egyszerre magyar nőnek és anyának merte nevezni.
Haláleset miatt kellett másik színészt keresni.
2025-ben már hét tömeges lövöldözés történt.
A téli edzőváltás után a magyar válogatott alapembere nehéz helyzetbe került az Union Berlinnél.
„Ha nem javítják az EU fegyveralapját, inkább szüntessék meg” – jelentette ki a politikus.
A magyar középpályás nagyszerű játékkal tért vissza, gólpasszt is adott, de a szünetben le kellett jönnie.
A Müpa márciusban programsorozatot rendez.
Jelentős segítséget nyújt az otthonteremtéshez a kormány az ötezer főnél kisebb településeken.
Keita egyéni és csapattréningeken vesz részt a spanyol edzőtáborban, és Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója szerint a középpályás már fel-felvillantotta, mit is tud valójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.