Jogi útvesztőbe csalta Európát az Iszlám Állam
Az európai államok főként nemzetbiztonsági okokból próbálnak kibújni a felelősség alól, és még a háborús térségben felelősségre vonni saját iszlamistáikat.
Az európai államok főként nemzetbiztonsági okokból próbálnak kibújni a felelősség alól, és még a háborús térségben felelősségre vonni saját iszlamistáikat.
A harc elbukott, az Iszlám Állam néven ismert szörnyszervezet így, egységként felszívódott, mint a sivatag homokjára öntött víz.
A klímaváltozás miatt hamarabb térnek vissza Európába és Kanadába a költözőmadarak egy finn tanulmány szerint.
A klímaváltozás újabb lehetséges jeleként a feje tetejére állt az időjárás idén februárban Európában: melegrekord dőlt meg Nagy-Britanniában, korán érkezett a tavasz Franciaországba és Skandináviába, de havazott Törökországban és Görögországban.
Kovács Zoltánt arról is kérdezték, hogy az Európai Néppártból kilép a Horvát Parasztpárt, mert nem akarnak pártszövetségben maradni többek között Orbán Viktorral.
A hét végén Egyiptomban, Sarm-es-Sejkben tartják az Európai Unió és az Arab Liga vezetői közötti csúcstalálkozót. Történelmi esemény ez, ami sok nyugtalanító kérdést rejt magában.
Az Iszlám Állam terrorszervezet állásainak felszámolásával egyre több olyan európai állampolgár tér vissza az unióba, aki korábban csatlakozott a terrorszervezethez.
Recep Tayyip Erdogan nyomatékosította: a migrációs válság okozta problémának nem lehet az az egyetlen módja, hogy Törökország határain belül tartják a szíriai menekülteket.
Európa jelenleg nem jó úton jár, különösen az illegális migráció tekintetében – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.
A jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli elit azon igyekszik, hogy minél több migrációval kapcsolatos döntést még áterőltessenek és elfogadtassanak az EP-választás előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.
A csaló páros annyi pénzt kért, hogy feljelentés lett a vége.
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Brüsszel eddig sem hatékony, sem hiteles választ nem adott az illegális migráció kihívásaira.
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A csaló páros annyi pénzt kért, hogy feljelentés lett a vége.
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Brüsszel eddig sem hatékony, sem hiteles választ nem adott az illegális migráció kihívásaira.
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.