Cselekvőképes szövetség köttetett

Orbán Viktor és Matteo Salvini e baljós tendenciák ellenreakciójaként tűzték zászlajukra egy új Európa felépítését, amely munkán alapul, a családot helyezi a középpontba.

Az olasz belügyminiszter látogatása változatos reakciókat váltott ki a bevándorlást támogató oldalon Fotó: Kurucz Árpád

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese, belügyminisztere május 2-án Budapesten tárgyalt. A találkozón Európa két kiemelkedő politikusa a kontinenst érintő jelentős kérdések kapcsán egyeztetett. A nyilatkozatokat követően a magyar–olasz párbeszéd számos aspektusa kiemelésre érdemes, ugyanakkor ezúttal valóban szemtanúi lehettünk mindannak, amire Európának mindig is szüksége volt, van és lesz.

Orbán és Salvini közös találkozója ugyan rövidnek bizonyult, mégis rávilágított három olyan aspektusra, amely elengedhetetlen Euró­pa újjáépítése szempontjából: magára a cselekvőképesség meglétére, megvalósításának eszközére és annak végső céljára.

A diplomáciai találkozó után ismét bizonyítást nyert, hogy igenis lehet választ találni kisebb és nagyobb országokban egyaránt olyan kritikus kérdésekre, mint a gazdasági versenyképesség és a demográfiai növekedés elősegítése, valamint a migráció megfékezése – de ennek legfőbb feltétele, hogy a gyakorlati megoldást keresni kell, majd pedig cselekedni.

E mechanizmus tekintetében Magyarország és Olaszország több területen is sorsközösséget alkot. Ez az a két ország, amely euró­pai szinten bizonyította: megálljt lehet parancsolni az ellenőrizetlen, illegális migrációnak. Míg Magyarország a szárazföldön szállt szembe rendíthetetlenül a bevándorlók áradatával, addig Olaszország a tengeren tartóztatta fel a migrációt.

Mindkét ország fegyelmezetten és elhivatottan tartotta be az európai törvényeket, és az igazságtalan bírálatok ellenére is tartották magukat ahhoz az eskühöz, amelyet a józan ész és az európai civilizáció iránti szeretet diktált: megvédeni Európa határait.

A magyar–olasz szolidaritás azonban nem csak a migráció elleni harcban és a határvédelem kérdésében gyökeredzik. Olaszországhoz hasonlóan néhány évvel ezelőtt a magyar gazdaság is komoly kihívásokkal nézett szembe, amelyről ma már maga Matteo Salvini is úgy nyilatkozik, hogy száguld; a demográ­fiai növekedést célzó magyar családtámogatási modellt úgyszintén példaértékűnek és követendőnek tartja.

Az említett szakpolitikákat górcső alá véve egyértelműen kitűnik, hogy mindkét politikai vezetés szuverén államokban, nemzeti alapon gondolkodik egy olyan politikai doktrínát követve, amelynek örök hajtóereje nem más, mint a hazaszeretet. Az a megfoghatatlan, mélységi ragaszkodás a nemzethez, amely végső soron és önzetlen módon kontinentális jelentőségű teljesítményt váltott ki mindkét európai tagállamból.

A kontinentális jelentőség és önzetlenség tényezőinek hangsúlyozása kiemelten fontos, ugyanis amennyiben Magyarország és Olaszország a schengeni külső határok őrizetét ellátó országokként nem így tettek volna a határra érkező migrációs hullámmal szemben, akkor fennállt volna annak a kockázata, hogy a tagállamok visszaállítják az unión belüli határellenőrzést, amely első lépésként az integráció egyik legnagyobb vívmányát, a belső határok nélküli Európa képét rombolta volna le, majd félő, hogy a teljes rendszert destabilizálta volna. Magyarország és Olaszország schengeni határon tett erőfeszítéseinek köszönhetően tehát Európa haladékot és még egy esélyt kapott arra, hogy másképp döntsön e kérdés ügyében.

Valójában azonban az Európába irányuló migráció kérdése túlmutat önmagán, s olyan döntéseket helyez előtérbe, amelyek az unió sorsát alapvetően meghatározzák. A nyugat-, valamint közép- és kelet-európai országok között a vita nem arról folyik, hogy ­szeretjük-e a migránsokat, avagy sem, hanem rivalizálás zajlik Európa ideológiai, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális berendezkedését illetően.

Bár a vita kiindulópontja ereden­dően maga a migráció, függetlenül attól, hogy az egyes tagállami kormányok hogyan vélekednek róla, a kérdés mégis az, hogy az euró­pai nemzetállamok megőrizhetik-e a folyamatok feletti kontroll lehetőségét, a döntési szabadságukat, a szuverenitásukat vagy pedig egy olyan szűk politikai elit kezében marad az irányítás, amely már letért az európai keresztény civilizáció fundamentumaival kikövezett útról, s önkényesen, az európai polgárok feje fölött hoz döntést, megfosztva ezáltal őket és az egész kontinenst szuverén szabadságjogától. Ez maga a május végi európai parlamenti választások tétje.

Az Európai Unió jelenleg politikai ideológiák mentén kettéosztódott, politikai színtere teljes mértékben átalakulóban van: felborulóban vannak az eddigi partnerkapcsolatok, újradefiniálódnak a hagyományos politikai oldalak és utóbbiakat átívelő, újszerű mozgalmak alakulnak, miközben az olyan stabilnak tűnő tömörülések, mint az Európai Néppárt, gyengülnek, s a hagyományos kereszténydemokrata értékek háttérbe szorulnak.

Orbán Viktor és Matteo Salvini e baljós tendenciák ellenreakciójaként tűzték zászlajukra egy új Európa felépítését, amely munkán alapul, a családot helyezi a középpontba, a keresztény értékek megőrzésére irányul, s nem utolsósorban képes politikailag, gazdaságilag és biztonságpolitikai szemszögből is megvédeni önmagát, és egységesen fellépni a saját érdekeiért. Egy olyan Európát álmodtak, amelyik hű marad az alapítóatyák által felállított európai értékekhez.

Egy széles körű, konstruktív együttműködés mindazon európai pártok között, amelyek azonos értékeket vallanak s e nézetek erősítésé­ben elhivatottak, mindenképp ­üdvözlendő, sőt szükségszerű. Egy ilyen jellegű kooperáció – legyen az a felek részvételét illetően bármilyen formájú is – azt bizonyítja, hogy míg a bevándorláspárti erők valós alternatíva és az állampolgárok háttértámogatása nélkül hadakoznak, a másik térfélen van egy ügy, amely mögött valóban teljes vállszélességgel, egyéni és pártpreferenciákon felülemelkedve hajlandók és tudnak Európa-szerte pártok a szűk politikai elit csökönyösségével szemben, az emberek akaratának megfelelően cselekedni; ez pedig az euró­pai keresztény örökség védelme.

Orbán és Salvini budapesti találkozója kivételes jelentőséggel bírt, ugyanis megtestesítette mindazt, amit az európai alapgondolat magában foglalt, s amely mindig is célja volt – és mindig is kellett volna, hogy legyen – az európai projektnek: az uniós tagállamok kölcsönös szükségletén, tiszteletén és nyitottságán alapuló, békét teremtő együttműködést.

A szerző a Századvég Alapítvány nemzetközi elemzője