Hidvéghi Balázs: Politikai zsarolás a Magyarországot elítélő EP-határozat
A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy Magyarország nem enged a zsarolásnak.
A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy Magyarország nem enged a zsarolásnak.

Másról sem szólt a tegnapi vita az EP-ben, mint Magyarország szidalmazása.

Az EP állásfoglalásában aggodalmát fejezte ki a magyar jogállamiság állítólagos eróziója miatt, külön kiemelve a nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvényt.

However, Fidesz's Judit Varga believes that conservative voices could win a significant majority in the next term.

Varga Judit szerint azonban a konzervatív hangok jelentős többségbe kerülhetnek a következő ciklusra.

Az EP javaslata leszámolna az EU-integráció lényegével.

Ez egy újabb lejáratási kísérlet Magyarország ellen, amit a Fidesz-képviselőcsoport határozottan elutasít.

Brüsszel nem áll le, folytatja Magyarország támadását.

Fidelitas: A románimádó Momentum javaslatára követeli az EP a magyar diákok megbüntetését.

Az influenszer repülőjegyét és szállásköltségeit képviselői keretből – tehát közpénzből – finanszírozzák.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A Newcastle csak a második félidőben tudta felvenni a tempót a hazaiakkal.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.