Az azonos nemű párokat is a család fogalma alá sorolnák Litvániában
Törvényjavaslattal segítenék a homoszexuálisok bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerését.
Törvényjavaslattal segítenék a homoszexuálisok bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerését.

Charles Michel: Továbbra is nyomást fogunk gyakorolni Oroszországra.

Bulgária akkor sem hajlandó jóváhagyni az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával, ha erre a nemzetközi közösség kéri.

A pártcsalád, amelyet tavaly a Fidesz is elhagyott, egyre kevésbé befolyásos az Európai Unión belül.

Az EU több mint kétszázezer euró értékben finanszírozott projekteket, amelyeken a drag queen életmódról tartottak előadásokat.

Az igazságügyi miniszter Brüsszelben nyilatkozott az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek tanácsára érkezve.

2019-ről 2020-ra egész Európában kizárólag (!) Magyarországon emelkedett a házasságkötések száma.

Clément Beaune szerint őszintének kell lenni Kijevhez.

Több országban már hónapok óta elképesztően magas árat kell fizetni a gázért és az áramért.

Stanley Johnson a brexit után nyújtotta be kérelmét Franciaországban. Boris Johnson úgy reagált a hírre: „magnifique”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.