Előre, római srácok!

Meloniék győzelme nagy lökést adhat az európai politikai paletta erőviszonyainak átrendeződéséhez.

Róma, 2021. október 1. Matteo Salvini, a kormányzó olasz Liga párt és Giorgia Meloni, az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) párt vezetõje az Enrico Michetti római polgármesterjelölt kampányának befejezésével tartott római sajtóértekezleten 2021. október 1-jén. MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani Fotó: Riccardo Antimiani

Nem akarok oda visszamenni, nem akarok konténerekben élni! – mondja a nigériai Akono Hamburgban, a német köztévében nemrég bemutatott Liberame című drámasorozat egyik főszereplőjeként. A fiatalemberre éppen kitoloncolás vár; gondolnánk, az „oda” nyilván Nigériát jelenti. De nem: Akonót Olaszországba zsuppolják vissza.

A német földön időközben már valamennyire gyökeret eresztő migránsnak Olaszország egyetlen hatalmas kikötő, ahová hajóval, történetesen a Liberaméval indult – Libera me, Domine… (Ments meg, Uram… ), csendül fel a katolikus responzórium –, de a legtöbb társához hasonlóan nem akar ottragadni. (Az egykori amerikai új bevándorlók is csak megérkeztek Ellis Island Olaszországhoz képest persze gombostűfejnyi szigetére, de aztán gyorsan mehetnékjük támadt – beljebb.)

Az Európai Unió harmadik legnépesebb országa évek óta sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a migránskérdést. 2014 és 2021 között 750 ezer ember – főleg közel-keletiek és afrikaiak – érkeztek olasz földre a Földközi-tengeren. Ma mégsem ez a fő aggodalom a csizma alakú országban; az ukrajnai háború nyomán az olaszokat is az ezzel járó uniós gondok, az energiapánik közepette közelgő tél és az elszabadult árak nyomasztják a legjobban. 

Nem tudni, meddig lesz ez így, mindenesetre a migrációellenesség az elmúlt években jó alapot adott az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt megerősödéséhez. 

Vezetőjük, Giorgia Meloni pedig jobban taktikázott a Liga élén álló Matteo Salvininél – nem lépett például be Mario Draghi nemrég összeomlott kormányába –, így ma már Meloni az olasz jobboldal erős embere, asszonya. 

Sőt a szep­tember 25-i választások után – ha hinni lehet a felméréseknek – ez a 45 éves, filigrán nő lehet Olaszország következő miniszterelnöke, mégpedig tisztán jobboldali koalíció élén, az FdI mellett a Liga, illetve a veterán exkormányfő, Silvio Berlusconi Hajrá, Olaszország!-ának bevonásával.

Ez több szempontból is komoly fordulatot jelentene. Először is, női politikus még soha nem volt a Chigi-palota lakója. De ilyen kemény, karakteres politikus is már régen, mint ez a cserfes római nő – legutóbb talán épp a botrányairól is elhíresült Berlusconi. Meloni több mint négy évtizeddel fiatalabb nála, komoly politikai jövő előtt állhat. 

Mindenképpen üdítő színfolt a hagyományosan idős férfiak, valamint a közelmúlt sok esetben technokrata kormányfői, a Draghik, Romano Prodik, Giuseppe Conték, Mario Montik uralta római politikában. 

A felmérések szerint az olaszok relatív többsége nem dől be a Melonit támadó fasisztázásnak, látja mögötte a lejárató szándékot (noha párttörténelmileg a felvetés nem alaptalan). 

Brüsszelben és befektetői körökben pedig jobban tartanak a fasizmus feltámadásánál attól, hogy mi lesz az egyre ijesztőbb – 152 GDP-százalékos – olasz államadóssággal, ha kikerül a kormányrúd a csúcsbankár, „Super Mario” (Draghi) szupermegbízható kezéből.

Az európai jobboldal – beleértve a magyar kormánypártokat – komoly reményeket fűz Meloniék győzelméhez. Ez valóban nagy lökést adhat az európai politikai paletta számára kívánatos átrendeződéséhez. „Ha jön az olasz szélsőjobb, elkerülhetetlen lesz a Brüsszel–Róma-csörte” – írja címében rá jellemző szóhasználattal a Budapesten megjelenő baloldali napilap.

Tény, hogy Meloni például védelmezi, míg baloldali választási ellenfele, Enrico Letta támadja Magyarországot és Lengyelországot, s emiatt is összetűzésbe kerülhet az Európai Bizottsággal. Akárhogy is, az olaszok felértékelődtek. A konzervatívok vezette britek egy ideje már szomszédként szemlélik az Európai Uniót, egy jobboldali vezetésű Németországról álmodni ugyan lehet, de fogadni nem érdemes rá, a francia jobboldal megerősödött ugyan az idei választásokra, de áttörést nem ért el.

Ahhoz, hogy a súlypont a 2024-es uniós választásokon legalább elmozduljon az Európai Parlament baloldali-liberális többségétől, idén az olasz, jövőre pedig az ottani választásokon a spanyol jobboldalnak kell előkészítenie a terepet. 

És a lengyel kormánypártoknak is tartaniuk kell a pozícióikat a szintén 2023-ra tervezett voksoláson. Ha valóban változnak az európai politika erőviszonyai, ennek brüsszeli következményei kedvezhetnek a magyar és a lengyel kormánynak.

Aligha lehet ezt persze tervezőasztalon bemérni 2022 szeptemberében. Túl sok a bizonytalansági tényező ma Európában, a háború következményei középtávon is beláthatatlanok. Állandósuló szociális feszültséggel szemben például a stabil politikai rendszerek lehetnek a felvértezettebbek, az olasz pedig nem az. 

A harminc évvel ezelőtti kelet-közép-európai rendszerváltások, a hidegháború lezárása árnyékában keveseknek tűnt fel, de összeomlott az olasz pártrendszer. Azóta sorra alakulnak, átalakulnak, egymással összeolvadnak, illetve szétszakadnak a különböző formációik, üstökösként tűnnek fel, majd a mélybe zuhannak ígéretes politikusaik. Az újra fel-feltámadó Berlusconi és pártja inkább kivételként erősíti a szabályt. 

Mi lesz a nemcsak a magyar migrációellenességet, de a konzervatív családpolitika elképzeléseit is osztó Meloni sorsa? Meglátjuk.

Mindenesetre a nehezen besorolható alakulat, az Öt Csillag Mozgalom visszaesésével markánsabban látszik újra bal- és jobboldal ellentéte az olasz politikában. Ez nem ismeretlen a mindennapokból azoknak sem, akik tisztában vannak például az AS Roma és a Lazio futballcsapatok szurkolótáborainak történelmileg is megalapozott ideológiai versengésével. 

De a világszerte muzikális népként ismert olaszok esetében a daloknál sincs ez másképp. 

Sokan egyszerűen Olaszországgal azonosítják a fülbemászó Bella ciaót, holott kifejezetten baloldali kultusznótáról van szó. Jobboldali megfelelője az Előre, budai srácok! (Avanti ragazzi di Buda), amelyet Pier Francesco Pingitore írt az 1956-os magyar forradalom hősei tiszteletére. 

Ez Lazio indulója is lett, jobboldali olasz szenátorok a nemzet dalának terjesztették fel. 

Ugyanakkor közismert az is, hogy az Olasz Testvérek pedig – az eredetiben valójában Olaszország Fivérei, Fratelli d’Italia – a nemzeti himnusz kezdő szavai. A hó végén nem a budai, hanem a római srácokra – meg az őket „barikádokra” vezénylő amazonra – figyel majd Európa.

Borítókép: Matteo Salvini, a kormányzó olasz Liga párt és Giorgia Meloni, az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője (Fotó:MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani)