Nem bólint majd elismerően minden liberális a következő okfejtésre, de sebaj, túléljük. Orbán Viktor tegnapi magas szerb állami kitüntetéséről Ernst Jünger példázata jutott eszünkbe. Nevezett úr úgy vélte, otthonunkat nem is annyira az alkotmány, mint az ajtóban fejszével és fiaival felbukkanó családapa vezeti. A meghökkentő kép teljességgel érvényes, mondhatnánk, hajszálpontos.
Tény, hogy az államnak jobb, ha családapák vezetik, mint partvonalról bekiabáló senkik. Az is jó, ha az illető kezében fejsze van (ne ijedjünk meg, itt csak pusztán tekintélyt jelent), nem pedig az alkotmány, hiszen kormányozni nemcsak paragrafusokkal, hanem emberi ésszel, szívvel szükséges. Továbbá rendkívül indokolt, hogy a politikus ne félhomályos szobában búslakodjon egyedül, hanem a hozzá tartozó illetékesekkel járjon-keljen: több szem többet lát, ugye.
Szerbiában és Magyarországon – szerencsére – leginkább fejszéket, családapákat, továbbá a „fiaikat”, vagyis velünk rokonszenvezőket látunk. Mindez csapás az önző, besavanyodott globalistáknak, de remek hír a hazaszerető embereknek. Cseppet sem mellesleg Szerbiának és Magyarországnak azért lehet saját, és reméljük, egyre inkább közös útja, mert polgáraink többsége ugyanúgy gondolkodik Európáról, nemzetről, hitről, hagyományról, családról.
Bevallom, a délszláv háború idején nem gondoltam volna, hogy valaha is szárba szökken a szerb–magyar barátság. Mivel azonban rendszeresen jártam és járok Bácskába és a Bánságba, sőt Belgrádba és még délebbre is, jó ideje tudom, hogy Orbán Viktor nemcsak a magyarok, de a szerbek körében is az egyik legbecsesebb politikus. Az összes általam ismert szerb úgy háromnegyede kemény nemzeti, ők pedig egytől egyig, kivétel nélkül ugyanúgy tisztelik a magyar miniszterelnököt, ahogyan Vucsics elnököt is. Nyilván nem véletlenül.
