
Szerdai képviselőházi meghallgatásán Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál elnök-vezérigazgatója kitartott azon álláspontja mellett, amely szerint a média-óriásvállalatnak be kellene vezetnie a Libra nevű globális digitális kriptovalutát.
Az előjáték a XXI. század Mechanikus narancsához, amire aztán a jelenséget kitermelő társadalom és hatalom szintén kíméletlen technikával és erőszakkal válaszol.
Úgy tűnik a nemzetközi forradalom és felszabadulás programjában bízó moralisták semmit nem tanultak az arab tavaszból és a hasonló eseményekből.
Az elmúlt évek tapasztalataitól eltérően, idén az utcákon díszelgő választási plakátok mellett a közösségi térben is fel-felugranak a pártok és politikusok hirdetései.
Az amerikai igazságügyi miniszter nyáron egy New Yorkban rendezett kiberbiztonsági konferencián veszélyesnek minősítette az internetes médiumokon megjelenő üzenetek titkosítását.
Negyvennyolc amerikai tagállam trösztellenes vizsgálatot indított a Google ellen – jelentette be Ken Paxton texasi ügyész hétfőn Washingtonban.
A kormányfő a magyar férfi gyorskorcsolya-váltó két tagjával, Liu Shaolin Sándorral és Liu Shaoanggal találkozott.
Először egy Soros Györgyöt bíráló kormányzati plakátot kapart le egy tűzfalról, majd a nemzeti konzultációról szóló egyik állami hirdetmény miatt mászott falra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyolok hőse szerint felejthetetlen volt a törökországi vb-selejtező, a hazai játékosok ezt máshogy látják.
Az ukrán elnök szerint Trump alaszkai találkozója Moszkvának kedvezett.
A klub attól kapott ki a város ünnepén, amely legutóbb odahaza szenvedett 10-0-s vereséget a sorstárstól.
A világ szegényebb lett egy olyan személyiséggel, aki életét orvosként, főigazgatóként, miniszterként a nemzet szolgálatába állította.
Lassan már az sem igaz a magyar csapatkapitányra, hogy csak a kapuba nem áll be.
A klub attól kapott ki a város ünnepén, amely legutóbb odahaza szenvedett 10-0-s vereséget a sorstárstól.
Lassan már az sem igaz a magyar csapatkapitányra, hogy csak a kapuba nem áll be.
Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.