Átadták az új, digitális látványelemeket a gyulai várban
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az átadóünnepségen elmondta: a fejlesztés hírét az ország minden pontjára elviszi jó példaként.
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az átadóünnepségen elmondta: a fejlesztés hírét az ország minden pontjára elviszi jó példaként.

Mintegy 13 millió forintos forrásból fejlesztették a gyulai várban azt a három új digitális látványelemet, amelyet hivatalosan hétfőn adtak át a publikumnak.
A beruházás során öt épülettömbben megújul a légtechnikai rendszer, illetve ahol még nincs, ott kiépítik; a gazdaságosan nem felújítható, üresen álló épületeket lebontják és megkezdik a parkolóhelyek kialakítását.
A hazai köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények fejlesztését szolgáló, ötvenmilliárd forint összértékű hitelszerződést kötött a Magyar Állam az Európai Beruházási Bankkal (EIB).

Projektértékelő konferenciával zárult csütörtökön a Szentendrei Skanzen és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) konzorciumi együttműködésében zajló három éves program.
Losonczi Áron csongrádi építészmérnök 2001-ben kifejlesztett építőanyagának lényege, hogy a betonba optikai szálak milliói kerülnek, amelyek átvezetik a fényt a kemény anyagon.

A januári emelés után novemberben újabb ütemben emelkedik a szakdolgozók, illetve immár a védőnők bére is, és 2022-ben további bérfejlesztés várható.

A kormány 220 millió forintot biztosít arra, hogy a járóbeteg-ellátó intézmény mind épületállományában, mind pedig eszközeiben fejlesztésre kerüljön – mondta Tessely Zoltán országgyűlési képviselő.
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint a legjobb európai példákból tanulva hangolják össze a fővárosban és az agglomerációban megvalósított állami fejlesztéseket.

A fejlesztés keretében a munkakörülményeket javítják, korszerűsítik a sebészeti műtő világítását, szigetelik a gazdasági hivatalt, és felújítják a gasztroenterológiai ambulanciát – mondta el a főigazgató.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.