Csaknem négymilliárdos állami támogatás Paksnak
Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.
Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.

A változásokat már a betegek is észrevehetik, például abban, hogy egyre több beavatkozás után otthonukban gyógyulhatnak és új, korszerű gyógyszerek érhetők el.
A turisztikai szakemberek és a helyi önkormányzatok szerint a Balatonnál idén is a „strandturizmusban” lesz a legnagyobb fejlődés. Ezt megalapozzák az állami támogatások.

A kormány kiemelt célnak tekinti az egészségügyi ágazat fejlesztését, valamint az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését.

A program az egészségügyi dolgozók családalapítását és családbővítését is támogatja, így az egyszemélyes lakások mellett nagyobb alapterületű családi apartmanokat is kialakítanak.
A mintegy 150 ezer embert érintő beruházások várhatóan jövő tavasszal kezdődnek, és a tervek szerint 2020-2021-ben érnek véget.
A sajtó képviselői kedden délelőtt a helyszínen, belülről vehették szemügyre a budapesti biodóm elkészült tetőszerkezetét. A nagyszabású építkezés első üteme tavaszra lezárul.

A hároméves, mintegy 275 ezer eurós (90 millió forint) turisztikai fejlesztéssorozat részeként megújult a Hegyestű geológiai bemutatóhely is – közölte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője kedden Veszprémben, sajtótájékoztatón.
A falusi csok a legszebb reményeimet is felülmúlja, mert a program július elsején indult, de október 30-ig már 3500 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek – jelentette ki Gyopáros Alpár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

Spanyolországban szinte senki sem számított arra, hogy a királyi gárda éppen most válik meg a trénertől.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.