
- Magyar Nemzet
- fejlesztés
fejlesztés

Főként élményturisták látogatják Vál-völgyét
A felcsúti Puskás Akadémia és az Alcsúti Arborétum között közlekedő kisvasút utasainak száma évről évre emelkedik, és egyre népszerűbb a természetben tett tartalmas kirándulást kedvelők körében.

Nagy István: Magyarország élen jár az élelmiszeripari fejlesztésekben
Magyarország már 2018 végén túlteljesítette a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusra tervezett 300 milliárd forintos élelmiszeripari fejlesztést – mondta az agrárminiszter.
Az OVF 4,8 milliárd forint támogatást nyert a vizek monitoringjának fejlesztésére
Jelentős digitális fejlesztések zajlanak az iskolákban
Szélessávú, biztonságos wifi-hálózat épült ki az állami iskolákban, valamint 100 ezer informatikai eszközt is beszereztek a tanulóknak és a pedagógusoknak.
Olcsók, ezért csábítók a hitelek
Példátlan tempóban fejlődnek Magyarország települései
A Modern városok program 269 fejlesztésének harmada részben vagy egészben már készen van, illetve idén fejeződik be, és a hátralévő beruházások zöme várhatóan megvalósul a következő években.

Teljes eszközcsere az újbudai kórházban
A fővárosi ellátás egészét hétszázmilliárd forintból megújító Egészséges Budapest programban most a Szent Imre kórház fejlesztésére került sor.

Új típusú digitális fejlesztések a felsőoktatásban
Digitálisan jegyzetelhető, interaktív előadások, otthon is visszanézhető és értékelhető tananyag, interaktív táblák – többek között ezt tartalmazza az a felsőoktatási kutatás-fejlesztési projekt, amely a tervek szerint 2020 október végéig valósul meg.
Látogatóközpontot adtak át a Páneurópai Piknik Emlékparkban
Mintegy 426 millió forintból látogatóközpont épült a Páneurópai Piknik Emlékparkban, ahol egyebek mellett megújították a szabadtéri információs táblákat és a piknikező asztalokat – tájékoztatta a soproni önkormányzat hétfőn az MTI-t.
Fontos híreink
Így alakultak tavaly a fogyasztói árak

Eurómilliárdok mennek Ukrajnának, de hatalmas az európai vita

Ahol nem az időjárás, ott egy lángoló kamion okoz gondot az utakon

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi: Bajnai Gordon az elmúlt 15 évben folyamatosan aktív volt a baloldalon + videó
Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat
A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Milliós károkat okoztak az online csalók Fejér vármegyében
Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

A békére és háborúból való kimaradásra az egyetlen garancia a Fidesz-kormány Orbán Viktor vezetésével + videó
A miniszter szerint ma már senki sem vitathatja, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációs kérdésben.
Külföldi híreink

Szánthó Miklós fontos bejelentése a CPAC Hungaryról
CPAC Hungary ötödjére.

Ukrajna ismét sötétbe borult az orosz támadás nyomán
Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Keir Starmer tétlensége még körein belül is feszültséget szít
Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Heroikus küzdelemmel húzta ki a terepjáró a hóban rekedt kamiont + videó
Bőgő motorral, csikorgó kerekekkel vonszolta a Toyota Land Cruiser a több tíz tonnás nyerges vontatót.

Megússza a brutalitást? A szerbek rettegve várják az ítéletet a Fradi világklasszisáról + videó
Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

„Mégis hogy merészelitek?” – Kit Harington nagyon berágott az elégedetlenkedőkre
Havas Jon teljesen kikészült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

