Felfüggeszti a bevándorlást az amerikai elnök
A mikroblog-bejegyzésben Donald Trump nem jelölte meg az elnöki rendelet kiadásának időpontját.
A mikroblog-bejegyzésben Donald Trump nem jelölte meg az elnöki rendelet kiadásának időpontját.

Az ügyvivő elnöki tisztét ellátó amerikai Ursula Papandrea kizáratná a szervezetből Aján Tamás elnököt.
Az egyik képviselő ellen hivatali vesztegetés bűntette, míg másikuk ellen kisebb kárt okozó rongálás miatt indult eljárás.
A verseny félidejében, hét forduló után a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) felfüggesztette a világbajnokjelölti tornát az oroszországi Jekatyerinburgban.

Rácalmás, 2020. március 24., kedd (MTI) – A Hankook Tire hétfőtől felfüggeszti a termelést rácalmási gyárában – közölte a Hankook Tire Magyarország Kft. kedden az MTI-vel.
A COVID-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket –
A kormányok által a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Sz



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.