Kizárnák Ajánt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökségéből

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ügyvivő elnöki (acting president) tisztét ellátó amerikai Ursula Papandrea kizáratná a szervezetből Aján Tamás elnököt, aki az elnökség év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének három hónapos felfüggesztését – adta hírül az ARD német csatorna, amely korábban többek között korrupcióval vádolta meg a sportdiplomatát.

MTI, Magyar Nemzet
2020. 04. 11. 20:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Papandrea – aki egyben az IWF első női alelnöke – azt állította, hogy Aján a felfüggesztése ellenére jogosulatlan tevékenységet folytatott, és őt is megfenyegette, hogy a rendőrséggel dobatja ki az ügyvivő elnököt az IWF budapesti irodájából, sőt, le is tartóztattatja. Szó sem volt arról, hogy a veterán magyar sportvezető „hátralépett” volna, ahogy ezt tőle elvárták, sőt, amikor Papandrea legutóbb, egy hónapja Budapesten, az IWF irodájában járt, mindennap ott találta a 81 éves felfüggesztett elnököt, aki irányította kollégái munkáját – mintha mi sem történt volna –, sőt, még az auditorokkal is társalgott. Annak ellenére, hogy ehhez nem volt joga. Ez utóbbi állítás abban az e-mailben szerepel, amelyet Papandrea a vezetőség tagjainak küldött, ebből idézett most az ARD. Szó volt továbbá 200 000 dolláros, zavaros átvételi elismervényről, szőnyeg alá söpört 22 török doppingesetről, és egyéb szabálytalanságokról. Ezért az ügyvivő kéri, hogy első lépésként Ajánt a legközelebbi IWF-kongresszusig zárják ki az elnökségből. Erre a lépésre az IWF alapszabályának 8.4.3-as pontja ad lehetőséget.

Az ARD még január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Papandrea és Aján itt még nagy-nagy szeretetben
Fotó: ARD felvétele

A vádakat Aján és a MACS is visszautasította. Aján Tamás az elnökség év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének három hónapos felfüggesztését annak érdekében, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait. Hangsúlyozta, hogy a film készítői – álláspontja szerint – nem megfelelő és nem megbízható forrásokra hivatkoztak, az állítások pedig szerinte hamisak. Hozzátette: biztos abban, hogy a külső szakértők vizsgálata is igazolja majd azt az elkötelezett munkát, melyet az elmúlt 50 évben végzett a súlyemelés fejlesztéséért.

Aján, aki 2000-től tíz éven át volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, 2010 óta pedig tiszteletbeli tag, március 3-án lemondott tiszteletbeli tagságáról, mert – mint mondta – meg akarja menteni az olimpiai mozgalmat a negatív pletykáktól és az ebből fakadó kellemetlenségektől. A március elején tett nyilatkozatában kijelentette: „Továbbra is úgy gondolom, hogy a folyamatban lévő független vizsgálat megmutatja az ARD állításainak megalapozatlanságát.”

A Richard McLaren nyomozócsoportja által folytatott vizsgálódást március 27-én június 19-i határidővel meghosszabbították.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.