A modellváltás a siker kulcsa
Interjú Csizmadia Norberttel, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökével.
Interjú Csizmadia Norberttel, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökével.
A miniszterelnöki biztos elmondta, céljuk egy korszerű felsőoktatási képzési rendszer kialakítása.
Kihirdették a felvételi ponthatárokat, a slágerszakokra való bejutáshoz idén még többet kellett teljesíteni.
A korszerű finanszírozási megoldások alkalmazását az egyházi intézményekre is kiterjesztik.
A modellváltásban ma már nagyon sokan hisznek és a baloldali vádak nem igazolódtak be – hangsúlyozta Stumpf István.
Ascher Tamás lapunknak „puszta adminisztrációs hibának” nevezte az SZFE előző vezetésének a mulasztásait, amelyekről a Magyar Nemzet számolt be.
Az államtitkár hangsúlyozta, nincs még egy olyan ország Európában, ami ennyit költene az uniós forrásból a felsőoktatásra, mint Magyarország.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.