Az egyetemi modellváltás mára sikertörténetnek tekinthető

Történelmi év volt az idei a magyar felsőoktatásban, augusztus elsejével ugyanis végbement az egyetemi modellváltás. De vajon mennyire foglalkoztatja az átalakítás a hallgatókat? Hogyan alakulnak a jövőben az oktatói bérek és a felsőoktatási ösztöndíjak és hol áll a magyar felsőoktatás a többi országhoz képest? Többek között ezekről a témákról beszélgettünk Stumpf Istvánnal, a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztossal.

2021.12.14. Budapest Stumpf István Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz

– Vagyis lényegében ezt a helyzetet orvosolta a modellváltás?

– A 2016-ban elfogadott, felsőoktatási fokozatváltásról szóló szakpolitikai stratégia megelőlegezte azt a modellváltást, amit 21 egyetemnek már sikerült abszolválnia. Ezzel a magyar felsőoktatási struktúra rendkívül plurálissá vált. Hatvanhárom felsőoktatási intézményből 21 váltott modellt, 24 egyházi fenntartású, 12 magánegyetem és hat, köztük a két legnagyobb – az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem – maradt az állam fenntartásában, de az utóbbiak ugyancsak gondolkodnak a modellváltásban. Az átalakítás lehetőséget teremtett az egyetemek számára, és fontos szempont volt, hogy ezt ne külső kényszerként éljék meg. Mára minden modellváltó egyetem belátta, hogy az állam fenntartói és tulajdonosi szerepének az elveszítése nem jelenti az autonómia korlátozását, ellenkezőleg, szervezeti, intézményi, pénzügyi és akadémiai szabadsággal jár együtt. Hogy mi történik a modellváltó egyetemekkel, az rendkívül fontos az egész ország nemzeti kultúrájának újratermelődése szempontjából is, nem elfedve, hogy a nagy tudományegyetemek a saját régiójukban a legnagyobb foglalkoztatók.

– További gyakori kritika, hogy a kuratóriumi tagok olyan, a Fideszhez és a kormányhoz köthető személyek lettek, mint például Varga Judit, Szijjártó Péter vagy Varga Mihály miniszterek. Az ellenzék e névsor alapján politikai kontrollt emleget.

– Ha valaki végignézi a 105 fős névsort, akkor látja, hogy az nagyon sokszínű. Vannak benne nagyvállalkozók, akadémikusok, professzorok, politikusok. Világosan kiderült, hogy minden kuratóriumban döntő jelentősége van annak, hogy a kurátor mennyire kötődik az egyetemhez, és mennyire elkötelezett annak a régiónak a fejlesztésé­ben. Ezen a téren erőteljes homogenizációt látunk, úgy gondolom, hogy ez a 105 ember a magyar társadalom és kultúra krémjét alkotja, függetlenül attól, hogy milyen elkötelezettségű. Vannak közöttük konzervatívok, kormánypolitikusok, és vannak politikailag nem elkötelezett emberek is. A kuratóriumi tagok teljesítményét az fogja minősíteni, hogy az egyetem hogyan halad előre. Az látható, hogy a siker érdekében közös érdek alakult ki a szenátus, a hallgatók és a kuratórium között. De ne feledjük, hogy a hallgatók vannak a középpontban, értük történik az átalakítás. Ha nem tudjuk itthon tartani a saját fiainkat és lányainkat, mert úgy gondolják, hogy itt nem kapnak versenyképes tudást, akkor el fogják hagyni az országot. Ezt kell megakadályozni és külföldről is haza kell hívni az oktatóinkat, hogy itthon tanítsanak, amely folyamatnak már látható eredményei vannak.

– Tudna példát mondani?

– Az állatorvosi egyetemen már sikerült rendezni a bérviszonyokat: a professzorok egymillió, a tanársegédek félmillió forint bruttó bért keresnek. Ez a célkitűzés, amihez szép lassan más egyetemek is közelítenek. Azzal, hogy jövőre kétszeresére nő az egyetemek finanszírozása, az intézményi vezetők nagyobb mozgásteret kaptak arra, hogy a tehetséges, jó teljesítményű oktatókat ott tartsák és meg is fizessék, továbbá, hogy ösztöndíjakat ajánljanak fel a hallgatóknak. Ezzel segíthetik a hátrányos helyzetűeket éppúgy, mint a Covid által sújtottakat, ahogy például azt a miskolciak illetve a győriek teszik. Sárospatakon a Tokaj-Hegyalja Egyetem ösztöndíjak meghirdetésével próbálja odavonzani és ott tartani a helyi fiatalokat, míg az állatorvosi egyetemen arra ösztönzik a diákokat, hogy ne feltétlenül a „divat állatorvoslást” válasszák, hanem megteremtsék a haszonállatorvos-utánpótlást a Marek József-ösztöndíjjal. A modellváltás az elmúlt fél évben felszabadította azokat a rejtett energiákat, amelyek ott voltak az egyetemeken, de nem hasznosultak. Emellett számos, eddig fiókban lapuló ötlet is előkerülhet, és elindulhat a megvalósítás útján. Nem külföldről kell importálni, hanem itthon kell olyan mintákat teremteni, amelyeket aztán terjeszthetünk.

– Említette, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyelőre kimaradt a modellváltásból. Elképzelhető, hogy a jövőben rájuk is sor kerül majd?

– Ez az egyetemek döntésétől függ. Én annak a híve vagyok, hogy az egyetemi közösségek gondolják végig, hogy számukra jobb-e az új modell. A műszaki egyetem esetében biztos, hogy egy sokkal adekvátabb modellről lenne szó, mert nagyobb szabadságot biztosítana az üzleti szférával való együttműködésre, a költségvetéssel pedig hosszú távra tudnának tervezni. Most már van egy minőségindikátor rendszer, ami alapján a teljesítményt mérni és ellenőrizni tudja az állam, ez alapján kapják a finanszírozást és ezt tudják felmutatni az oktatóknak is, akiknek a versenyképes fizetésért így nem kell egyszerre három egyetemen munkát vállalniuk. Ettől függetlenül lehet majd vendégoktatóként órákat, előadásokat tartani más egyetemeken is, de a professzorok egyetemi identitása, kötődése sokkal egyértelműbb lesz.

– A legnagyobb botrányt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása okozta. Hogyan látja, megérte belenyúlni a darázsfészekbe?

– Nem akarom visszamenőleg minősíteni, ami korábban történt, én ezzel a hendikeppel indultam el a területen, de úgy látom, hogy sikerült túljutni rajta, nemcsak nekem, hanem az egész magyar felsőoktatásnak is. Meglátjuk, hogy az SZFE mostani menedzsmentje és működése mennyiben tudja igazolni azt, hogy ez is egy versenyképes modell. Szerencsétlennek tartom, ami történt, de túl vagyunk rajta és a jövőre kell koncentrálni. Az elmúlt két hónapban tizenöt egyetem több mint hatszáz hallgatójával találkoztam személyesen. Bár november elején még felvetődött, hogy az SZFE-konfliktus esetleg beárnyékolhatta a modellváltást, de kiderült, hogy a február után modellt váltó tizenegy egyetem esetében simán ment az átalakulás, meg tudtak állapodni a szenátussal a legfontosabb alapszabályokban és autonómiakérdésekben, és a hallgatók továbbra is 20-25 százalékban képviseltetik magukat a szenátusban. Nekik az a fontos, hogy a saját egyetemükön minőségi tudásra tehessenek szert. Mindenki hisz abban, hogy ez az új lehetőség, ami megnyílt az egyetemek előtt, a hallgatók jövőbeni tudását is bővíteni fogja.

– A felsőoktatási kérdések jobb megértése érdekében országlátogatásba kezdett. Járt a sokat emlegetett finn modell hazájában, Finnországban is. Mit tapasztalt az útjai során?

– Egyelőre két országban jártam. Finnországban az Aalto Egyetem egyértelműen olyan alapítványi modell szerint működik, amely Európában is a legversenyképesebbek közé tartozik. Ott 2010-ben kezdtek átállni az alapítványi modellre. Az országban plurális az egyetemi struktúra, az alapítványi működésű egyetemek mellett vannak alkalmazott és állami működésűek is. Ami érdekes, hogy Finnországban – hazánkhoz hasonlóan – nem vonul ki az állam a felsőoktatás finanszírozásából. A finn modell is azt mutatta, hogy az államnak minősített felelőssége van az oktatás finanszírozásában, ők az egyetemi oktatás hetven százalékát finanszírozzák attól függetlenül, hogy milyen hátterű egyetemről van szó. Emellett ott is kikerültek a közalkalmazotti státusból az egyetemi oktatók, vagyis a munkajog általános szabályozása szerint a bérfinanszírozás nem a közalkalmazotti nómenklatúra alapján történik. A tamperei egyetem hálózatszerűen együttműködik a helyi vállalkozókkal és civil szervezetekkel, így egy nagyon fontos gócponttá nőtt Helsinki mellett. Portugáliában kicsit cizelláltabb a helyzet, a Nova egyetem az alapítványi egyetemek mintapéldája: vállalkozó típusú, nyitott az üzleti világ felé, teljesítményalapú béreket ad és az oktatás körülbelül ötven százalékát finanszírozza az állam. Azt láttam, hogy kétféle típusú egyetem van, valamelyik megtartotta a régi, hagyományos formát, szemben másokkal, amelyek nyitnak a külvilág és az új dolgok felé, start­upokat indítanak már az egyetemen, felkészítik hallgatóikat az élet kihívásaira és duális oktatás zajlik. Magyarországon például a science parkok révén igyekszünk összekapcsolni az üzleti világot a tudománnyal. Erre fantasztikusan jó példa a Pannon Egyetem zalaegerszegi campusa.

– Hogyan tapasztalta, a magyar hallgatókat foglalkoztatja a modellváltás?

– Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a hallgatókat érdekli a modellváltás és ezzel együtt az egyetemük jövője. Találkozásainkon elmagyaráztam nekik, hogy a modellváltásnak mi az értelme, mit jelent valójában, hiszen a váltásból a mindennapok szintjén rövid távon a hallgatók tapasztalnak a legkevesebbet. Nekik is elmondtam, hogy a modellváltás önmagában nem gyógyír mindenre. Lehetőséget teremt az egyetemek számára, hogy megszabaduljanak a bürokratikus béklyóktól, hogy innovatívak legyenek, és hogy versenyképes fizetést tudjanak kínálni. Úgy látom, hogy a motiváció megmozdította az egyetemi vezetést és a hallgatókat. Azzal, hogy a kormány nemcsak a levegőbe beszélt, hanem oda is juttatta a forrást, a modellváltás minden aggodalom és ellenzéki vészjóslás ellenére sikertörténetnek tekinthető.

– Mi lesz a hallgatói ösztöndíjakkal?

– Az állami ösztöndíjak továbbra is megmaradnak. A modellváltó egyetemeknek azonban lehetőségük van olyan ösztöndíjrendszer kialakítására, amely kifejezetten felkarolja a tehetséges, de hátrányos helyzetből induló hallgatókat, a helyi társadalmi és az egyetem ágazati sajátosságaira egyaránt válaszolva. A korábban említett példákból is látszik, hogy minden egyetem kitalálja a saját ösztöndíját. Emellett a külföldi tanulás és tapasztalatszerzés is fontos, feltéve hogy fiataljaink utána hazahozzák a szerzett tudást, és azt a magyar közösség, a magyar nemzet javára fordítják. Közösségeket kell építeni az egyetemeken és hangsúlyozni, hogy a tudás az a tőketípus, amit senki nem vehet el az embertől, és ami a legjobban konvertálható a piacon.

Borítókép: Stumpf István (Fotó: Kurucz Árpád)