Ennyivel keresnek többet a diplomások
Fontos változások jönnek a felvételinél és az érettséginél.
Fontos változások jönnek a felvételinél és az érettséginél.

A Nobel-díjas tudós szerint nincs lehetetlen, csak tenni kell a célokért.

Csütörtökön kezdődik az Educatio kiállítás.

Már elkezdődött a jelentkezés, a határidő február 15.

Kiemelt jelentőségű megállapodást kötött három agrárképző egyetem és az Agrárközgazdasági Kutatóintézet.

Az idei felvételin harminchárom százalékkal több diákot vettek fel az intézmények, mint tavaly.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a német autóipari vállalat fontos szerepet töltött be abban, hogy Magyarország gazdasága az utóbbi évek válságaiból rendre megerősödve tudott kikerülni.

Festészet, képgrafika, tervezőgrafika, szobrászat, látványtervezés és vizuális művészet egy helyen.

Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója közölte, hogy a program iránt minden tudományterületre megvan az érdeklődés.

A cél az, hogy 2030-ra világbajnokok legyünk – fejtette ki az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.

Ezek voltak Orbán Viktor legnézettebb videói az idén, mutatjuk a számokat is.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

A friss döntésről a BBC számolt be.

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A müncheniektől két gólt is les miatt vettek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.