A csendes gyilkostól rettegnek világszerte
Az antimikrobiális rezisztencia láthatatlanul terjed.
Az antimikrobiális rezisztencia láthatatlanul terjed.
Toxint termelő gomba támadta meg a termést, a két évvel ezelőttinél nagyobb területen.
Drámai adatokat közöltek.
Idén már harminc esetet regisztráltak, amit a nyugat-nílusi láz okozott.
A tömeges beoltás a megoldás.
Az oltási program indulása előtt évi több tízezer megbetegedést kiváltó járványok is előfordultak.
A tiszta környezet sem jelent teljes védelmet a rovarok ellen.
Nem a vízimadarakon, hanem a patkányokon segít és a fertőzések terjedéséhez is hozzájárul az etetés.
Világszerte ez az első, laboratóriumban megerősített eset, amelyben a H5N2-es madárinfluenzával fertőződött meg ember.
A megnövekedett fertőzések mögött a gyerekek egyre romló egészségi állapota, az immunrendszer meggyengülése áll.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre elterjedtebb ez a súlyos betegség.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
A NATO legkeményebb légicsapásai ideje alatt teljesített szolgálatot.
Ukrajna megnyitja a „kontrollált” fegyverkivitelt.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
A Girona elleni sovány győzelem nem oszlatta el a kételyeket: a Barcelona továbbra is formán kívül van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.